MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Megjósolhatja a rák és az Alzheimer-kór kialakulását a mesterséges intelligencia

Megjósolhatja a rák és az Alzheimer-kór kialakulását a mesterséges intelligencia

szeretlekmagyarorszag.hu

A technológiától azt várják, hogy alkalmas legyen arra, hogy kijavítsa a "nyelvtani hibákat" a sejteken belül.

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.

A Netflix és a Facebook által is használt algoritmust alkalmaznák arra, hogy megfejtsék többek között a rák és az Alzheimer-kór biológiai nyelvét, ezáltal hatékonyabban lehetne kezelni, megelőzni a megbetegedéseket, olvasható a Cambridge-i Egyetem oldalán.

A technológiától azt várják, hogy alkalmas legyen arra, hogy kijavítsa a "nyelvtani hibákat" a sejteken belül, amik a megbetegedést eredményezik.

A kutatást vezető professzor, Tuomas Knowles szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.

"A cél, hogy a mesterséges intelligenciát olyan gyógyszerek kifejlesztésére használjuk, amik drasztikusan enyhítik a tüneteket, vagy akár meg is előzhetik a demencia kialakulását" – magyarázta.
A technológia gyakorlatilag ugyanazon az alapon működik, mint amikor a Facebook ismerősnek jelöléseket ajánl fel a számunkra, a Netflix olyan sorozatokat jelenít meg, amik érdekelhetnek minket, vagy a Siri válaszol a kérdéseinkre. Ezeket a személyes felhasználói szokásainkból és az úgynevezett big datából, a felhasználói szokásokat tömörítő óriási adathalmazból számítják ki.

A kutatók által kidolgozott technológia csupán annyiban tér el, hogy nem az emberek, hanem az emberi szervezet sejtjeinek megfigyelt változásait modellezik és állítják rá a mesterséges intelligenciát, hogy megnézzék, mi történik a fehérjékkel, amikor kialakul a betegség.

Az emberi testben több ezernyi fehérje található, közülük számosnak a mai napig nem ismerjük a szerepét. Ezért dolgoztuk ki a nyelvi modellre épülő neurális hálózatot, hogy tanulja meg a fehérjék "nyelvét" – mondta a tanulmány egyik szerzője, Dr. Kadi Liis Saar.