MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Közel járt a csodához a Chelsea, de Modrić zsenije visszahozta a Real Madridot

Közel járt a csodához a Chelsea, de Modrić zsenije visszahozta a Real Madridot

eurosport.hu

Még vezetett is a Chelsea a párharc során, ám ez is kevés volt, a Real Madrid visszavágott, és nyert.

A Stamford Bridge-en lejátszott mérkőzés után Thomas Tuchel sem gondolta komolyan, hogy lehet esélye a Chelsea-nek a visszavágón, az angolok azonban megfordították a párharcot. A második bekapott gól után azért megrázta magát a Real Madrid is, és Luka Modrić szenzációs gólpasszát követően sikerült hosszabbításra menteni a meccset, ahol Karim Benzema gólja döntött.

Közel volt a csodához a Chelsea, ám hiába fordította meg, sőt, billentette a saját oldalára a párharcot, a Real Madrid a rendes játékrész hajrájában Rodrygo találatával kiharcolta a hosszabbítást, amelyben Karim Benzema (ki más?) fejesgólja döntött. Thomas Tuchelnek valószínűleg a mostani elemzéshez is rengeteg csokira lesz szüksége, csapata ugyanis a 3-0-s előnyt követően ismét elkerülhető hibákat vétett hátul, ami a Real Madrid ellen ezúttal sem fért bele.

Bár Tuchel a meccset megelőző interjúiban meglehetősen borús hangulatban volt, és kevés esélyt látott a továbbjutásra, voltaképpen nem volt annyira reménytelen a Chelsea helyzete. Mivel az idei szezontól nem játszik az idegenben lőtt gólok szabálya, a londoniak kétgólos hátrányból várhatták a folytatást, amit – különösen egy korai találat esetén – még idegenben sem lehetetlen feladat ledolgozni. Márpedig a Chelsea-nek negyedóra után megvolt a szépítés Mason Mount révén.
A találatot remek akció előzte meg, a Chelsea kis területen tudta megtartani a labdát a Real Madrid tizenhatosa előtt, Timo Werner pedig nagyszerű passzal kiugratta Mountot, aki kilőtte a bal felső sarkot. Ezzel mintha ki is egyezett volna a Chelsea, mert az első félidő nem hozott túlontúl sok izgalmat, a második játékrész elején azonban jött az újabb csattanó: Antonio Rüdiger szögletből eredményes volt, amivel máris döntetlenre, tehát hosszabbításra állt a párharc.
Innentől a Real Madrid néhány fokozattal magasabb sebességre kapcsolt, ami egyfelől rögvest nagyobb nyomás alá helyezte a Chelsea védelmét, másrészt viszont a vendégek támadóinak is több lehetőséget teremtett. Marcos Alonso találatát kezezés miatt még érvénytelenítette a VAR, de szűk negyedórával később Werner egy fantasztikus akcióból, két lövőcselt követően szabályos gólt szerzett, amivel már továbbjutásra álltak az angolok.

Amíg a Stamford Bridge-en sikerült megakadályoznia a Real Madridnak, hogy a Chelsea nagy helyzeteket alakítson ki – a Kékek sokszor próbálkoztak lövéssel, ám többnyire távolról – a Santiago Bernabeuban ezen a téren látványosan kudarcot vallott. Pedig Carlo Ancelotti ezúttal óvatosabb taktikával kezdett, a Real inkább a labda megtartására, a játék lassítására törekedett, és szinte teljesen lemondott a támadásépítésekről.
Ennek az elképzelésnek megvoltak a veszélyei, és majdnem rá is fizetett a Real Madrid: az előny 51 perc után elfogyott, ekkor kezdett el úgy igazán focizni a hazai csapat. Szinte azonnal jöttek is belőle a helyzetek: Benzema és Valverde előtt egyaránt adódott lehetőség, a francia gólzsák aztán a keresztlécet is eltalálta. Gólt azonban nem szerzett a Real, az utolsó 15 percnek pedig már hátrányban futott neki.
A harmadik kapott gól ráadásul kicsit meg is zavarta a Realt, Thibaut Courtois-nak be kellett mutatnia egy nagy védést, hogy meccsben maradjanak a spanyolok. A reményt pedig Luka Modrić zsenije hozta vissza: a középpályás huszonöt méterről, jobb külsővel tekerte be a labdát a tizenhatoson belülre, ahol a csereként beálló Rodrygo érkezett tökéletes ütemben. Bár a befejezés miatt dicsérni lehet a brazil támadót, ez elsősorban Modrić gólja volt, hihetetlen mozdulattal hozta helyzetbe a társát.

A francia válogatott támadónak egészen elképesztő szezonja van, az egész évben a hátán cipeli a Real Madridot, és közben a nagy meccseken is rendre megvillan. Benzema már a BL csoportkörében ötször eredményes volt, hogy aztán az egyenes kieséses szakaszban még magasabb fokozatba kapcsoljon: mesterhármast lőtt a Paris Saint-Germain és a Chelsea ellen, majd a hosszabbításban is ő lett a hős egy újabb fejesgóllal.

Benzema teljesítményét – függetlenül attól, hogy végül megnyeri-e a sorozatot a Real Madrid – nagyjából Cristiano Ronaldo azon szezonjaival lehet párhuzamba állítani, amikor folyamatában döntötte el a párharcokat a BL-ben. Ami a francia esetében egészen kiemelkedő, az talán pont az a tény, hogy ő már azokban a csapatokban is meghatározó embernek számított, ugyanakkor egyértelműen sokadik számú játékos volt CR mögött. Innen lépett előre valódi főszereplővé.