MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Kozák Danuta mától kapja havi 2,9 milliós életjáradékát

Kozák Danuta mától kapja havi 2,9 milliós életjáradékát

444.hu

Az elképesztő sikerekbe fektetett évtizedes munkát busásan honorálja a magyar állam.

Szerdán betöltötte a harmincötödik életévét a legtöbb ötkarikás aranyéremmel rendelkező élő olimpikonunk, Kozák Danuta, ami egyben azt is jelenti, a hatszoros győztes kajakozó ettől a naptól jogosult az olimpiai életjáradékra - írja a Blikk.

Az elképesztő sikerekbe fektetett évtizedes munkát busásan honorálja a magyar állam: a következő hónaptól kezdve havi 2 905 920 forinttal gazdagodik Kozák Danuta. A dobogósok a jelenlegi szabályozás szerint 35 éves koruktól életük végéig részesülnek az életjáradékban. Az aranyéremért járó összeg az előző évi bruttó átlagkeresetnek felel meg, ami jelenleg havi 403 600 forint, míg az ezüstért ennek a hetven, a bronzért az ötven százaléka jár (282 520, illetve 201 800 forint). 2018 óta ráadásul minden egyes éremért kifizetik a teljes összeget a sportolóknak.

Mivel Kozák hat elsősége mellett egy-egy ezüsttel és bronzzal – utóbbit szintén Tokióban nyerte, K2 500 méteren – is büszkélkedhet, esetében a járadék összege megközelíti a hárommillió forintot. Nála többet csak a nemrég a 101. születésnapját ünneplő ötszörös arany-, háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes tornászlegenda, Keleti Ágnes kap, havi 3 269 160 forintot. (Blikk)