MENÜ
2024. október 5.
Aurél
Kötelezővé teszik az energiatárolást Romániában

Kötelezővé teszik az energiatárolást Romániában

tisztajovo.hu

A Romániában elfogadott törvényjavaslat 10,8 és 400 kilowatt közötti napelemekre vonatkozik.

Olyan törvényjavaslatot fogadott el a román parlament, amely kötelezővé teszi a 10,8 és 400 kilowatt közötti teljesítményű napelemes rendszerek tulajdonosainak az energiatároló telepítését – számol be a PV Magazine. A múlt héten a képviselőház plenáris ülésén elfogadott új, 255/2024. számú törvény a romániai prosumerekre, azaz termelő-fogyasztókra vonatkozik. Egy akkumulátor sokkal kényelmesebbé teheti a háztartás számára a napelemek használatát, hiszen ily módon akár nullára is csökkenthető a hálózatból vásárolt áram mennyisége, emellett a lakók hálózati problémák mellett is hozzáférhetnek az energiához. A technológia a másik oldalról, a hálózatnak is hasznos, hiszen így annak kevesebb energiát kell kezelnie. Korábban épp Magyarország esetében láthattuk, hogy ha a hálózat fejlesztése nem tartja a lépést a napelemek terjedésével, az komoly problémát okozhat – 2022-ben erre hivatkozva vezették be a napelemstopot. Az új, romániai szabályozás a 10,8 és 400 kilowatt közötti teljesítményű napelemes rendszerrel bíró ingatlantulajdonosokra vonatkozik. A 3 és 400 kilowatt közötti teljesítményű berendezésekkel rendelkező, már meglévő prosumerek is kötelesek lesznek 2027. december 31-ig energiatároló rendszereket telepíteni, ha ezt elmulasztják, a hálózatba történő villamosenergia-exportjukat 3 kilowattra korlátozzák.

Az új törvényjavaslat előírja, hogy az energiatároló rendszernek a 3 és 200 kilowatt közötti napelemes rendszerek kapacitásának legalább 30 százalékát, a 200 és 400 kilowatt közötti napelemes rendszerek kapacitásának pedig legalább 50 százalékát kell elérnie. A szabályozás szerint a prosumerek által a hálózatba leadott teljesítmény nem haladhatja meg a tároló kapacitását. A parlament által elfogadott dokumentumban az olvasható, hogy az országban nagyszámú prosumer van, aki a felesleges napenergiát betáplálja a hálózatba, ami viszont túlterheltséghez és áramkimaradásokhoz vezet. Ezért az otthoni energiatároló rendszerek telepítése szükséges lépés. A telepített prosumer kapacitás Romániában április végén elérte az 1707 megawattot, ami meghaladja az ország 1636 megawattos közüzemi projektjeinek kumulált kapacitását.