MENÜ
2024. július 13.
Jenő
Kódolva van a borászatok tömeges csődje?

Kódolva van a borászatok tömeges csődje?

penzcentrum.hu/Gosztola Judit

A csak jó ma már nem elég - nyilatkozta a HelloVidéknek Kalmár Lilla borász, a Kalmár Pince szakembere.

Szinte alig lett olyan híres magyar pincészet, amelyik a tavalyinál jobb évet zárt, legtöbbjüknél alacsonyabb lett 2023-ban az adózott eredmény, mint volt 2022-ben. Nem is csoda, hiszen az elszálló inflációs érték mellett csak nehezen tudták beépíteni megnövekedett terheiket az eladási árba.

A borértékesítést évek óta jellemző fogyasztáscsökkenés, a növekvő adminisztrációs terhek és egyre magasabb szőlőtermesztési és borkészítéshez kapcsolódó költségek mellett az áremeléseket sem tudja érvényesíteni a borágazat évek óta. Ezt a problémát a borászok már korábban is jelezték, ám az utóbbi két évben elszaladó infláció közepette különösen nehézzé vált a borászok számára, hogy nem tudják a tárgyalások során emelni az áraikat – mondta el a Pénzcentrumnak Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője.

Ezen a vidéken vörös és fehérborokat is készítenek, de a hangsúly az előbbieken van. A régió komoly kihívása, hogy minél szélesebb körben megismerjék a termékeiket.

Manapság egyre nehezebb felfuttatni egy borászatot. Nagyon fontos, hogy az adott vállalkozás kitűnjön valamilyen irányban a versenytársak közül. A csak jó ma már nem elég - nyilatkozta a HelloVidéknek Kalmár Lilla borász, a Kalmár Pince szakembere.

A Pannon borrégióhoz tartozik a Pécsi, a Szekszárdi, a Tolnai és a Villányi borvidék, itt is van miből szemezgetni, nézzük az ő számaikat. A Dúzsi Családi Borászat idén veszteséges lett: -36 millióval zárták az évet, a tavalyelőtti 21 milliós pluszhoz képest, az értékesítésük nettó árbevétele is csökkent 322 millió forintról 270 millió forintra. A Takler Borbirtok viszont jobb évet zárt, mint tavaly, 23 milliós eredmény után 2023-ban 41 millióval végeztek, holott az értékesítésük volumene csökkent. A Bock Pince óriásit zuhant: 2022-ban még 244 milliós pluszban zárta az évet, idán már „csak” 83 millió forint lett az eredménye, holott az értékesítésük volumene több mint 150 millió forinttal nőtt. Günzer Tamás Pincészetének ellenben sikerült növelni az eredményét: 15 millió forintról 50 millió forintra, igaz, többet is adtak el: 629 millió forintról 707 millió forintra növelték az értékesítés nettó árbevételét. A Csányi pincészet a tavalyi év után idén is folytatta lejtmenetet: 2022-ben az adózott eredményük -584 millió forint volt, tavaly -553 millió forint, holott árbevételüket sikerült növelni: 1 643 millió forintról 1 895 millió forintra. A Ruppert Pince adózott eredménye viszont szépen nőtt 134 ezer (!!) forintról 12 millió 974 ezer forintra, ahogy értékesítési volumene is emelkedett valamennyit. Vylyan a 2022-es év után a tavalyit is negatívban zárta: -31 millió forinttal, árbevétele nőtt 7 millió forinttal. Gere Attila Pincészet is rosszabb évet zártak, mint tavaly előtt, adózott eredményük 237 millió forint lett.