MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Kijózanító pofont kapott a férfi kéziválogatott

Kijózanító pofont kapott a férfi kéziválogatott

24.hu

A nagy álomból hatalmas csalódás lett.

Az Európa-bajnokság előtt a legjobb nyolc közé jutás volt a cél, de Nagy László, a szakmai stáb tagja és a szövetség alelnöke úgy fogalmazott, a nagy álom, hogy a válogatott játszhasson az utolsó hétvégén. Nos, a nagy álomból hatalmas csalódás lett, mert az előzetesen abszolválhatónak tartott csoportból sem sikerült a továbbjutás.
Pedig sok minden mellettünk szólt: a szinte zökkenőmentes felkészülés vagy éppen a hazai pálya és a 20 ezer néző előnye.

Illetve az a tény, hogy riválisaink közül a portugálokat extrán sújtotta a sérüléshullám és a koronavírus, Hollandia pedig még novemberben is súlyos, 14, illetve 11 gólos vereségeket szenvedett Dániától és Norvégiától.

Ezek után a nyitónapon a hollandok 31-28-ra legyőzték a magyar csapatot, amely egyszerűen nem tudott megbirkózni a nyomással – de később a szakmai stáb is elismerte, hogy ez nekik is problémát okozott. Portugália 31-30-as legyőzése esélyt kínált a csoportkör záró mérkőzésére, Izland ellen „csak” nyerni kellett volna a továbbjutásért.

Hogy miért nem sikerült? Sajnos kapusteljesítményben nem tudtuk hozni az elvárható szintet, támadásban nagyon sokat hibáztunk, és tegyük hozzá, a szakmai stáb ismét belealudt a mérkőzésbe.

Az kevés, hogy olykor veszekszünk a játékvezetővel, közben pedig a végjátékban két időkérést is benn hagyunk, és nem segítjük a csapatot a pályán.