MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Kézilabda KO – „magamra nem lehetek büszke

Kézilabda KO – „magamra nem lehetek büszke" – mondta a szövetségi kapitány

24.hu

Kiborult az időkérés alatt a magyar kézikapitány.

Súlyos, 17 gólos, 40-23-as vereséget szenvedett Dániától a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében. A csapat mindössze bő negyedórán keresztül tudta tartani magát, a félidő hajrájára már komoly előnyben volt a címvédő.

Chema Rodríguez a 20., majd a 27. percben is időt kért, utóbbinál, 19-12-es hátrányban rendkívül indulatosan, üvöltve próbálta felrázni a csapatot.

Hé, Ez mi a fasz?! Hol a harc? Ez egy negyeddöntő! Keményen kell játszanunk – nem puhán! Keményen kell támadnunk és védekeznünk. És ezt most nem tesszük! – őrjöngött játékosai körében.

De hiába próbálkozott, Dánia a félidőre 21-12-es előnnyel ment, végül kiütéses, 40-23-as győzelmet aratott. Chema Rodríguez ugyan haragudott játékosaira, de a meccs után ő maga is kivette a részét a felelősségből.

„Büszke vagyok a csapatomra, amikor harcolnak, amikor mindent megtesznek a pályán a győzelemért. Szerintem ezt most nem tették meg a srácok, amit nekem nagyon nehéz felfogni, hogy miért volt így. Azt tudtuk, hogy Dánia jobb nálunk, ez benne van a pakliban, de mindig mondom a csapatnak, hogy harcolni kell, és mindent bele kell adniuk az eredményért, ami most nem történt meg.

Ez természetesen az én hibám, hiszen én vagyok az edző. Talán nem készítettem fel jól a csapatot, ezért nem voltak elég összeszedettek, nem tudtak megfelelően harcolni. Ez nem a csapat hibája, ez az én gondom – nyilatkozta az M4 Sportnak.

„Magamra nem lehetek büszke, de a csapatra mindenképpen, amennyire csak lehet. Összességében nem álltunk készen erre a mérkőzésre. Jól kezdtünk, jól védekeztünk, de a következő pillanatban olyan volt, mintha pályán sem lennénk. Nem voltunk elég nyugodtak. Minden szituációban rossz döntést hoztunk, lerohanásokban, a védekezésben nem találtuk a ritmust. Ha mindent megteszünk, akkor ki lehet így kapni, de ezúttal nem adtunk bele mindent, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

A vb pénteki programja:

Elődöntők
18.00: Dánia – Spanyolország
20.30: Svédország – Franciaország

 Az 5-8. helyért

15.30: Németország – Egyiptom
18.00: Magyarország – Norvégia