Tam_Bau
MENÜ
2020. december 1.
Elza
Kertekben is másolhatjuk a növénytársulásokat

Kertekben is másolhatjuk a növénytársulásokat

magyarmezogazdasag.hu

A természetben található növényi életközösségek nem véletlenszerűen kialakuló csoportok.

A növények társítása a kerti kultúrkörnyezetben is hasznos, hiszen az egyes fajok segíthetik, vagy pont ellenkezőleg: akadályozhatják is, megnehezíthetik egymás életét...
Oka van annak, hogy bizonyos területeken miért olyan az adott növényi összetétel, amilyen. Ezeket a természeti törvényszerűségeket azért érdemes megismerni, mert amikor egy mesterséges növényközösséget hozunk létre, egy kertet, ott is ugyanazok a természeti törvények uralkodnak majd. A kert eredményessége függ tehát attól, hogy jól válogatjuk e össze növényeinket.

Vadon és a kertben

A növénytársulás (asszociáció) a vegetáció kisebb területi egységek, tájak növényzeti típusainak részletesebb leírá­sára használt alapegység.

A növénytársulások jellemzői az évszakonként változó, de a ciklusosságot figyelembe véve állandó megjelenés (habitus), közel állandó fajösszetétel, közel állandó környezeti háttér.
Egy-egy társulás felépítése, szerkezete és fajgazdagsága leginkább három tényezőtől függ: a termőhely jellegétől (domborzat, mikroklíma, talaj, illetve talajképző üledék), a termőhely betelepítésére alkalmas fajok készlete (ez elsősorban a környező területek történetének függvénye), a társulás kialakulásához szükséges idő. Az egyes növénytársulá­sok szerkezete, fajszáma rendkívül különböző lehet. Általános tendencia, hogy a vízi társulások laza szerkezetűek, kevés fajjal. A réti társulások kompaktabbak, több fajjal. Az új termőhelyek benövése közben többnyire változatos a fajösszetétel. Egy elhagyott szántóterületen először gyomok jelennek meg, majd évek alatt gyepes területté alakul a társulás, ezután megjelennek a kisebb cserjék, és ha a környezeti viszonyok olyanok, hogy az adott területen erdő a záró társulás, akkor hosszú évek alatt végül erdővé alakul a valamikor elhagyott szántóterület.

Másoljuk a természetet

A kertünkbe is úgy célszerű a növényeket telepíteni, mintha egy természetes életközösséget utánoznánk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak a józan ész és a logika diktálta apróságokra. Például a vízigényes növényeket egymás közelébe tesszük, és a szárazságtűrőket is ugyanígy csoportosítjuk. Logikus is, hiszen ha egymás mellé összeültetnénk a szárazságkedvelőket a vízigényesekkel, akkor nem tudnánk öntözéskor mindkettő igényeinek megfelelni. Vagy a vízigényes száradna ki a kevés öntözéstől, vagy a szárazságkedvelő rohadna ki a számára túl sok víztől.

Másik kérdés a fényigény. Az árnyékkedvelőket ültessük valamelyik árnyas cserje vagy fa alá, de amelyik napimádó, arra ne árnyékoljon lehetőleg semmi. A növények a természetben is ezt az elvet követik.


Az erdő aljnövényzetébe olyan fajok telepednek, melyek szeretik az ottani szűrt fényt. A kora tavaszi hagymás növények pedig akkor virágoznak, majd hozzák leveleiket, amikor felettük a fák bokrok még nem lombosodtak ki. Mire kihajtanak a fák levelei, addigra ezek a hagymás növények már vissza is húzódnak – hiszen akkortól úgyis híján lennének a fénynek. Ezt ilyen időbeli elhatárolódással oldják meg.

A növények egymás közötti együttélése, vagy együtt nem élése sokszor nem csak a fényért való küzdelem alapján dől el. Az allelopátia jelensége is okozza, hogy mely növények jó társai egymásnak, és melyek nem azok. Az allelopátia másodlagos növényi anyagcsere, melynek során olyan vegyületek keletkeznek, melyek hatással vannak a környező növényekre. Köztudott, hogy egy diófa alatt nem sok minden él meg, ha a lombot nem gereblyézzük el onnan minden ősszel. De elég csak benézzünk egy fenyőerdő vagy egy akácos aljára, ott is alig találunk aljnövényzetet. A fenyők tűleveleinek kémhatása, viaszossága miatt nem szereti a növények többsége a fenyőerdei talajt. Az akácnál pedig a gyökerein kikerülő másodlagos anyagcsere termékek taszítják a többi növényt. Tehát ha mindezt látjuk a természetben, akkor levonhatjuk a tanulságot, hogy ha van valamilyen dísz akácunk, vagy fenyőnk a kertben, akkor ne azok alá tegyünk árnyékkedvelőket, mert az árnyék adott lenne ugyan, de a növények egymás iránti unszimpátiája is.

Zöldségesben is alkalmazzuk a társításokat

Az a kérdéskör, hogy mely növény mellé mit érdemes ültetni, vagy egymás után mik kerüljenek a vetésforgó szerint ugyanarra a területre, igen kiterjedt szakirodalommal rendelkezik.

Régi megfigyelés, hogy a növények nem közömbösek egymás iránt. Egyik jól előkészíti a talajt a másik számára; ilyenek a borsó vagy a bab, melyek nitrogénnal dúsítják a talajt maguk után.
Ennek örülnek a helyükre kerülő, utánuk következő növények. Vannak, melyek elriasztják egymás kártevőit, ezért érdemes például bársonyvirágot ültetni gyökérzöldségek mellé, mert az megóvja a gyökereket a fonálférgek kártételétől. De nem igazán ajánlatos például olyan rokon fajokat, fajtákat egymás mellé ültetni, melyek kártevői, kórokozói azonosak, hiszen minél nagyobb mennyiségben van jelen egy helyen egy kártevő gazdanövénye, annál többen jönnek, majd annál jobban szaporodnak a kártevők.

Jó szomszéd a sárgarépa és a hagyma is, védik egymást a répa- és hagymalégy ellen. A hagyma az uborka lisztharmat terjedését is csökkenti. A zeller a káposztaféléket védi a rozsdától, a saláta a retket védi a földibolháktól, a zöldbab pedig elriasztja a burgonyabogarat. Ellenszenvesek egymásnak, ezért ne szomszédként vessük, ültessük a bab-hagyma, burgonya-hagyma, vöröskáposzta-paradicsom, petrezselyem-saláta, paprika-padlizsán, tök-burgonya párosításokat. Ezeket a növénytársításokat azért érdemes már most, ősszel figyelembe venni, hiszen többféle áttelelő növényt most vetünk, vagy ültetünk, például hagymát, áttelelő salátát – és ezzel megfelelő tervezés híján korlátozhatjuk, mi kerülhet majd melléjük tavasszal...