MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Haumann Péter a Berlinálén

Haumann Péter a Berlinálén

hvg.hu

Haumann Péter zseniális alakítását a Berlinale közönsége is láthatja idén.

Fehér György 1989-ben készült ikonikus filmjét, a Szürkület restaurált változatát mutatják be februárban a Berlinalén. A filmben Haumann Péter egy gyermekgyilkossági ügyben nyomozó felügyelőt alakít.

Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének motívumain alapszik Fehér György 1989-ben készült Szürkület című alkotása, amely feje tetejére állítja a krimi konvencióit. A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, az elsőszámú gyanúsított öngyilkosságát követően azonban hamarosan lezártnak tekinti az ügyet. Nyomozótársa szerint ugyanakkor a gyilkos még él, ezért kibérel egy benzinkutat, ahol egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a tettest.

 A Haumannon kívül Pogány Judit és Derzsi János főszereplésével készült alkotásban a fordulatos cselekmény helyett a köd és a szürkeség a meghatározó. Ez a különleges, apokaliptikus atmoszféra a bűneset és a nyomozás által kiváltott lelki terhek pontos vizuális tükre. A filmből nem derül ki pontosan, hol és mikor játszódik a történet, illetve a gyilkosságot és a tettest sem látni. Az alkotás egy kortalan, elhagyatott létállapotot jelenít meg, ahol már semmi sem egyértelmű, és amelyet gyakran hasonlítottak Tarkovszkij és Bresson világához. Jellegzetes kortárs zenéjét, melyet speciális, felerősített zörejezés, tengeralattjáróra emlékeztető búgó hangok jellemeznek, Vidovszky László, az Új Zenei Stúdió egyik vezéralakja komponálta.

A Szürkület különdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, majd 1991-ben a locarnói fesztiválon Gurbán Miklós operatőri munkáját ismerték el Bronz Leopárddal. Gurbán Miklós a film felújításában, a fényvilág rekonstrukciójában is részt vett, a restaurálás a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlaborában készült el; a produkciót a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Classics válogatásában mutatják be ismét.

Haumann Péter hosszú betegség után, 81 éves korában tavaly májusban hunyt el.