MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Három Pfizer-oltással kisebb az esély a kórházba kerülésre

Három Pfizer-oltással kisebb az esély a kórházba kerülésre

24.hu

A harmadik oltás után 28-65 nappal 86 százalékkal csökkent a pozitív tesztek esélye a kétadagnyi vakcinához képest.

Izraeli és amerikai kutatók megvizsgálták, mennyi esélye van egy pozitív koronavírus-tesztnek kettő, illetve három adagnyi Pfizer-vakcina után. A szakértők 306 710 izraeli, 40 évnél idősebb felnőtt adatait nézték át, és azt találták, hogy a harmadik oltás a beadatást követő néhány héten belül szignifikánsan csökkentette a pozitív teszteredmény esélyét, illetve a kórházba kerülés is ritkább volt a háromszor oltott csoportnál.

A JAMA tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint két Pfizerrel 6,6 százalék a pozitív teszteredmény esélye, míg a harmadik emlékeztető oltással ez az arány már csak 1,8 százalék volt. A harmadik oltás után 28-65 nappal 86 százalékkal csökkent a pozitív tesztek esélye a kétadagnyi vakcinához képest. A kutatási időszakban 500 232 PCR-tesztet végeztek, 227 380-at a kétdózisos csoportban, és 272 852-t az emlékeztető oltásos emberek között.

A tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés elleni vakcina által kiváltott védelem gyengülését rövid távon egy harmadik adag ellensúlyozza, de további monitorozásra van szükség az emlékeztető oltást követő immunitás időtartamának meghatározásához.