MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Halálos légszennyezés – a bíróság mondta ki

Halálos légszennyezés – a bíróság mondta ki

hvg.hu

Először mondta ki bíróság, hogy a légszennyezés felelős egy kislány haláláért.

Évek óta tartó perben született precedens értékű döntés: az angol bíróság állapította meg először a világon, hogy a határértéket meghaladó légszennyezés felelős egy 9 éves kislány haláláért.

Jogi történelmet írt az a brit halottkém, aki először állapította meg, hogy a határértéket meghaladó légszennyezés hozzájárult egy 9 éves kislány, Ella Kissi-Debrah súlyos asztmájához, légzőszervi megbetegedéséhez és végül halálához – írja a Guardian.

A kislánynak számtalan rohama volt és a halála előtti 3 évben közel 30-szor került kórházba.

A döntés nemcsak az Egyesült Királyságban, de az egész világon példa nélküli. Az ítéletet hosszas jogi csatározás előzte meg, Ella Kissi-Debrah ugyanis még 2013-ban halt meg. Korábban asztma és légúti rendellenesség szerepelt a halála okaként, ezt egészítette ki a bíróság a légszennyezéssel.

Az ügyben az NO2-szennyezés és a szálló-por koncentráció volt kulcs, ezt leginkább a közlekedéshez és főleg a dízel autókhoz lehet kötni.

A kislány egész életében Lewishamben élt, ahol a nemzeti és az EU-s és az Egészségügyi Világszervezet határértéket is meghaladta a légszennyezés.

A család ügyvédjei azt akarták elérni, hogy a légszennyezést közegészségügyi vészhelyzetként kezeljék és hogy az ügy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy sürgősen kezelni kell a szennyezett levegő kérdését.

Sadiq Khan, London polgármestere is mérföldkőnek nevezte az ítéletet és arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntéshozóknak minél előbb mindent meg kell tenni, hogy más családok ne kerüljenek ugyanebbe a helyzetbe, mint a kislány szülei.