Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. január 22-én a 33 éves Kölcsey Ferenc pontot tett „Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból” című költeményének végére. Körülbelül ennyit tudunk biztosan a magyar irodalomtörténet talán legismertebb művének születéséről, mindenesetre a keltezéshez használt dátum 1989 óta a magyar kultúra napjaként él tovább.

A tizenkét éves korára árván maradt, betegségekkel küszködő, a társasági élettől elzárkózó Kölcsey 1823-ban már öt éve visszavonultan élt szatmárcsekei birtokán, ahol öccsével, Ádámmal együtt gondozta a jószágokat, míg fennmaradó idejét szinte kizárólag olvasással, művelődéssel és levelezéssel töltötte – még az írás sem ment neki annyira, volt, hogy egy évig nem született új költeménye. Ebben a magányában vette kézhez a Szépliteraturai Ajándék című folyóirat-melléklet első, 1821-es kiadását, amelyben megjelent négy, tévesen Balassi Bálintnak tulajdonított vers, köztük az „A’ Magyar Nemzetnek romlott állapotjáról” című, amelynek utolsó sorai különösen nagy hatással voltak Kölcseyre:

„Oh kedves Nemzetem Hazám édes felem
Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem
Keseregj sírj kiálts Istenedhez velem
Nálad hogy szeretlek, legyen e’ vers jelem.”

A verset követő szerkesztői megjegyzés szerint „költőt vagy költői érzésű embert mindenkor mélyebben hat meg Hazájának szerencséje ’s bal-sorsa ’s igy ennek énekei fenntartják azt a’ hangot, melly különben a’ kiholtakkal egészen kihalt volna”. Az ilyen olvasmányélmények minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy Kölcsey lírájában az 1820-as évekre központi szerepet kapott a hazafiasság eszméje. A Himnusz a költő életrajzírói szerint is szándékosan nemzetnevelő célzattal íródott, Vajda Viktor szerint a vers keletkezésének okai „részben a magyarság közt azidőtájt egyre jobban tapasztalható erkölcsi meghátrálásban” keresendők, amelynek ellensúlyozására „egy erősebb erkölcsi front kiépítése is célja volt Kölcseynek”.

/ Erről többet olvashatnak a qubit.hu-n /

• Kölcsey Ferenc
• Himnusz