MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Feröer focisiker előtt – halászok, ácsok, diákok a sztárcsapatban

Feröer focisiker előtt – halászok, ácsok, diákok a sztárcsapatban

rangado.24.hu

Messze ez a legnagyobb mérkőzés a történelmünkben.

A hír azért is váratlan, mert a feröeri klubfutball nem éppen a sikerességéről volt eddig híres. A KI eddig 29 mérkőzést vívott a nemzetközi kupákban és a pályán mindössze ötször győzött – egyszer pedig a koronavírus segített neki, és valljuk be, a mostani sikerben is ez indította el.

A csapat ugyanis a Slovan Bratislava ellen kezdett volna a Bajnokok Ligájában, és pályaválasztóként sem tartották esélyesebbnek. Azonban a BL-selejtezőjét előbb elhalasztották, majd törölték, mert a pozsonyiak mindkét feröeri küldöttségében volt koronavírusos. A Slovan így játék nélkül búcsúzott, a KI pedig a Young Boys ellen folytatta, de 3-1-re elveszítette az idegenben lejátszott egymeccses párharcot.

A koronavírus lett az esélytelenek legnagyobb fegyvere

A Slovan és a Pristina játék nélkül esett ki, feröeri és gibraltári továbbjutó a nemzetközi kupákban. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy az Európa Ligában folytathassa, ahol a harmadik selejtezőkörben a grúz Dinamo Tbiliszi következett és a triplázó Páll Klettskard vezérletével egy kiütéses, 6-1-es győzelem lett a vége.

Bármilyen meglepő tehát, a csapat egy igazi győzelemmel eljutott a csoportkör küszöbére, kérdés persze, hogy este a Dundalk ellen mire lesz képes. Az írek négy éve már jártak az EL csoportkörében, azóta nem jött össze a bravúr. A mostani kiírásban sima 3-0-s vereséggel kiestek a Celje ellen BL-ből (a meccset egyébként Újpesten játszották), majd az Európa ligában előbb az andorrai Inter Club d’Escaldest verték 1-0-ra, aztán a moldáviai Sheriff Tiraspolt búcsúztatták 1-1-es eredmény után tizenegyesekkel.

Beteljesülhet a legmerészebb álom

A Feröer-szigeteki kis halászvárosban, Klaksvikban mindössze ötezren élnek, de őket a halászat mellett csak egy dolog érdekli, a futball. A BBC egy riport erejéig közelebb hozta olvasóihoz a kisvárost, ahol mindenki a csütörtök esti óriási lehetőségről beszél.

Messze ez a legnagyobb mérkőzés a történelmünkben. A csapatunk először kerülhet be az Európa Liga csoportkörébe. Egy feröeri csapat – még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ezt megérem – nyilatkozta Sigurjon Einarsson, a dimma.fo portál szerkesztője.

A Transfermarkt mindössze 1,9 millió euróra becsüli a csapat teljes keretének értékét. A kisváros stadionjába 2600-an férnek be hivatalosan, de aki ülőhelyet szeretne, sietnie kell, mert mindössze 530 székkel rendelkezik a létesítmény. Így aztán nem is felel meg az UEFA szabályainak, már a Tbiliszi elleni meccset is a fővárosban, Tórshavnban kellett lejátszani.

Mint egy igazi család

A szurkolók most arról álmodnak, hogy ősszel akár az Arsenallal, AS Romával, Napolival, Bayer Leverkusennel vagy Feyenoorddal meccselhetnek, pedig 2009-ben még a másodosztályban szerepeltek. És ugyan az ország egyik legsikeresebb klubjaként hatszor nyertek kupát és 18 alkalommal bajnoki címet, a tavalyi, 2019-as aranyéremre húsz évet kellett várniuk.

A klub nagyrészt a városban született és nevelkedett játékosokra támaszkodik.

„Olyanok vagyunk, mint egy család. Mindenkinek jó a kapcsolata mindenkivel és szoros barátság köt össze bennünket” – mondta Jakup Biskopsto Andreasen, a 22 éves csapatkapitány, aki az eddigi karrierjét a klubban töltötte.

Azt mesélte, az ő ifjúsági korosztályából legalább négy vagy öt játékos szerepel az első csapatban, de például a már említett, legutóbb triplázó Páll Klettskard is saját nevelésű labdarúgó.

Elképesztő eredmény lenne számunkra a csoportkörbe jutás, hiszen a Feröer szigeteki klubfutballt is feltehetnénk a térképre. Elég irreális, ha erre gondolok, de egy álmunk válna valóra – tette hozzá.

Ha nyer a KI, jobban megy a munka is

Sigurjon Einarsson állítja, az egész város megőrült a futballért, és a csapat teljesítménye kihat a mindennapokra is.

„Azt mondják, amikor a KI győz, a munka gyorsan és jól megy a helyi halfeldolgozóban. Ha a csapat veszít, akkor a munkaráta is sokkal rosszabb. Klaksvíkot a Feröer szigetek halászati fővárosának is hívják. Igazi munkásváros, ahol nagyon komolyan veszik a futballt.”

Olyannyira, hogy amikor az előző szezonban a bajnoki címről döntő mérkőzést vívták a B36 ellen, a város lakosságának 70 százaléka elutazott Tórshavnba, hogy a csapatnak szurkoljon.

Elmondása szerint itt aztán valóban mindenki ismer mindenkit, ha az utcán bárkivel találkozik, mindenki a fociról beszél.

A siker főletéteményese az edző, Mikkjal Thomassen, aki öt éve vette át az irányítást. Komoly célokat tűzött ki, alakított a csapat szerkezetén és stílusán, aminek eredménye mindjárt a következő évben egy hazai kupagyőzelem lett. Ezzel pedig megnyílt az út Európába, ahol megvan a lehetőség a plusz tapasztalatszerzésre.

„Azt hiszem, ez a mostani KI a legerősebb feröeri csapat, amely valaha szerepelt az európai kupákban. Tökéletesen fel vagyunk készülve ezekre a mérkőzésekre, mivel erőnlétileg és szervezettség szempontjából is rendben vagyunk. A játékosok mentalitásával sincs baj, amikor nyomás nehezedik rájuk, akkor is ellen tudnak állni” – nyilatkozta Sjurour Jacobsen másodedző.

A csapat játékosainak több mint fele teljes vagy részmunkaidőben dolgozik, éppen ezért, hogy mindenki odaérjen, az edzés helyi idő szerint délután 5 órakor kezdődik.

A csapatkapitány Andreasen nemrégiben fejezte be tanoncidejét, és már villanyszerelőként dolgozhat. Jacobsen egy halászüzemben kapott állást, de a keretben vannak diákok, ácsok, festők és könyvelők is.