MENÜ
2024. május 9.
Gergely
Elérhetetlen gyógyulás

Elérhetetlen gyógyulás

azenpenzem.hu/ Szerző: B.Varga Judit

Egyre nehezebben lehet hozzáférni társadalombiztosítás keretében a különböző egészségügyi ellátásokhoz.

Az infláció és a gazdasági problémák miatti spórolásra rámegy a magyarok egészsége, szakértő szerint már a következő influenzajárvány megmutatja ennek hatását. A baj egyébként ennél is sokkal nagyobbnak tűnik, hiszen az állami egészségügybe nem jutnak be a betegek, a magánszolgáltatókat egyre kevésbé engedhetik meg maguknak.

Több felmérés és adat is megmutatta, hogy a hazai lakosság nagy része bajban van. Sokan kezdtek erőteljes spórolásba, tértek át például az olcsóbb saját márkás termékek vételére. Jánvári András a multi-vitamin.hu ügyvezetője most arra hívta fel a figyelmet, hogy az étrendkiegészítők vagy vitaminok vásárlásakor már nem csak a márkáról, hanem teljes egészében a termékről mondanak le a vásárlók. Úgy véli, ennek már idén is látható a nyoma és egyre több a beteg, de igazán a jövő év elején lesz meg az ilyen típusú spórolás böjtje. Az influenzajárványok ugyanis jellemzően január-februárban szoktak tombolni, mikorra a szervezet D-vitamin szintje teljesen kiürül.

A baj azonban ennél is sokkal nagyobbnak tűnik. Lancz Róbert, a Doktor24 Csoport tulajdonos-vezérigazgatója az idei Private Health Forum egyik kerekasztal beszélgetésén arról beszélt, hogy a magyar egészségügyben csökken az esetszám, mivel az állami szektorba nem jutnak be a betegek, míg a magánban egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a szolgáltatások igénybe vételét. Főként a fekvőbetegellátásban van visszaesés, mert a többmilliós kiadásokkal a lakosság kivár, a jövedelmi helyzet romlása miatt.

A tűrőképesség határára emelkedtek az árak

Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója szerint csökkennek a magánszolgáltatók járóbetegellátási számai is. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a jelenlegi árak mellett elérték a szolgáltatók azt a szintet, amit a betegek, a fogyasztók még pont ki tudnak fizetni. Straub Fanni, a Foglaljorvost alapítója, a beszélgetés moderátora felvetette, hogy bekövetkezett, amit legfeljebb a távolabbi jövőre vártak, hogy a magánvizit ára átlagosan mintegy 100 euró.

A magánorvoslás és magánegészségügyi szolgáltatás igénybevétele rendkívül érzékeny a lakosság általános életszínvonal romlására – jelezte saját felméréseik alapján a Private Health Forum konferencián tartott előadásában Váradi Péter, a Prémium Pénztárcsoport ügyvezetője. Előadásának végén kifejtette, hogy a magánszolgáltatói árakban eljött az „üvegplafon”, ami az elmúlt évek áremelkedési trendjének végét is jelentheti.

Életéveket vehet el a kialakult helyzet

Nemrégiben konkrét példákkal írtunk arról, hogy egyre nehezebben lehet hozzáférni társadalombiztosítás keretében a különböző egészségügyi ellátásokhoz. Azóta olvasóink jelzései alapján még több hasonló esetről értesültünk. Ebből most csak egyet emelünk ki: panaszra végzett háziorvosi EKG-n derült ki, hogy komoly, azonnali lépést igénylő szívprobléma miatt további vizsgálat kell. A vidéken élő beteget egy távolabbi városba küldték, ahol az orvos foghegyről jelezte, hiába a sürgősségi beutaló, akár hónapokat is várni kell, de 180 ezer forintért gyorsan elvégeztetheti ezt.

A hálapénz kivezetése után – hallhattuk szintén az említett konferencián – az orvosokon nincs teljesítménynyomás, sokan lassítják a munkát és a felszabaduló időt a magánegészségügyben töltik. Tartunk tőle, hogy az előbbi példa éppen ezt a jelenséget tükrözi. Amikor erről orvosokkal beszélgettünk, akkor egyikük azt mondta: egy ilyen történet „életévekbe” kerülhet. Összességében persze ez növeli az állami egészségügyi kiadásokat. Persze igazán hosszabb távon – a kormány viszont mintha csak a rövid távot ismerné.

A fenyegetőző államtitkár esete a szakemberrel

Nagy port vert fel (talán egyetlenként az egészségügyi konferencián elhangzottak közül), hogy Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kijelentette: vége annak a gyakorlatnak, hogy a közegészségügy egyfajta ingyenes védőhálója a magánegészségügynek, az esetleges szövődmények ellenértékét a NEAK ki fogja számlázni. Az EESZT-nek (ez az egészségügyben ellátottak elektronikus nyilvántartása) köszönhetően ugyanis az állami egészségügyben dolgozók pontosan látják a kórelőzményeket.

Ezzel kapcsolatban csak halkan jegyezzük meg, hogy az EESZT valóban remek, de abba – hiába kötelező – sokszor éppen azok a „sufni" magánszolgáltatók egyáltalán nem szolgáltatnak adatokat, akik ellen az államtitkár kirohant. Kunecz Zsombor, orvos, egészségügyi szakember egy meglehetősen dühös posztban válaszolt a szerinte „félművelt” államtitkárnak. Mint leírta, a betegek „törvényszerűen kerülnek vissza az állami rendszerbe, amennyiben komolyabb problémájuk van. De ez nem a védőháló miatt van, hanem azért, mert a magánszolgáltatók kereslete eddig terjed”.