MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Bombameglepetés Ronaldo igazolása

Bombameglepetés Ronaldo igazolása

vezess.hu

Hivatalos oldalán jelentette be péntek délután a Manchester United, hogy leigazolták Cristiano Ronaldót.

Az ötszörös aranylabdás, korábbi Európa-bajnok portugál játékos a Juventust hagyta el az angol csapatért.

A híresztelések korábban arról szóltak, hogy Ronaldo a városi riválishoz, a jelenleg jóval sikeresebb Manchester Cityhez mehet, ám közben korábbi klubja is bejelentkezett érte. A City végül visszavonta vételi ajánlatát, a Vörös Ördögök pedig hamar megegyeztek a torinóiakkal.

Ronaldo így 2009 után tér vissza korábbi klubjába, ahová 2023 nyaráig köti új szerződése. Az adásvétel során az angol csapat 25 millió eurót (8,7 milliárd forintot) fizetett a portugálért. Ez az összeg jóval kisebb annál a 94 millió eurónál, melyet annak idején az alakulat kapott a játékosért a Real Madridtól.

A legtöbb Instagram-követővel rendelkező futballista 2003 és 2009 között 292 tétmeccsen lépett pályára régi-új csapatában, melyeken 118 gólt szerzett és 69 gólpasszt adott. Háromszor lett Premier League-győztes, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte a klubbal.