MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Amerikai egyetemisták kagylóból készítettek üveget

Amerikai egyetemisták kagylóból készítettek üveget

octogon.hu

Azt vizsgálták, hogyan lehet hasznosítani a környezetünkre veszélyes inváziós fajokat.

A Michigeni és a Detroiti Egyetem hallgatóinak egy csoportja egy kutatás keretében inváziós kagylókból állított elő üveget. A biológiai invázió következtében az új, inváziós fajok megjelenése felboríthatja a környezet egyensúlyát, a diákok a projektben pedig azt vizsgálták, hogy miképp lehet ezeket a fenyegető fajokat gazdasági erőforrássá alakítani. 

Az Oroszországból és Ukrajnából származó kvagga és a zebra kagylók az 1980-as évek végén jelentek meg az Egyesült Államok tavaiban és nagy károkat okoztak a fennálló ökoszisztémáikban.

A kagylók elszaporodása megváltoztatja ugyanis a víz kemizmusát, amely komoly ökológiai katasztrófához vezethet.

A hallgatók megpróbálták a környezetünkre veszélyes kagylókra kicsit másképp tekinteni és kitalálni azt, miképp lehetnek őket hasznosítani. A Zebra Glass Project keretében a Michigan-tóból kihalászott kagylókat felmelegítették és összezúzták, a tó magas réztartalma következtében pedig rézkék üveget tudtak előállítani belőle.

És hogy mi minden készülhet még kagylóhéjból? A londoni székhelyű Newtab-22 design cég legújabb projektjében kagylóból állított elő betonszerű anyagot, Bethan Gray brit tervező pedig irizáló színű bútorokat készített a tengeri élelmiszeriparból és gazdálkodásból megmaradt anyagok, többek között kagylók felhasználásával.