MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A hallgatók fellépése után sztrájkba léphetnek az SZFE dolgozói

A hallgatók fellépése után sztrájkba léphetnek az SZFE dolgozói

24.hu

Semmiféle kormányzati megkeresés nem történt az elmúlt tíz napban.

Sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután a Színház-és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-jén elbarikádozó és elfoglaló hallgatók. A diákok így tiltakoznak az intézményre kényszerített modellváltás és az új kuratórium ellen, melybe az egyetem egyetlen jelöltje sem került be.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy miután a hallgatók semmiféle kormányzati megkeresést nem kaptak a követeléseikre az elmúlt tíz napban, ezért levelet írtak Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek. Ebben az áll többek között, hogy a miniszter szólítsa fel lemondásra az SZFE kuratóriumát.

A miniszter által kijelölt kuratóriumot nem fogadja el az egyetem közössége, tevékenységét illegitimnek tekinti. A hallgatóság elkötelezett művészeti oktatásának folytatásában, melynek biztosítéka az egyetemi autonómia alaptörvényben deklarált és az alkotmánybíróság gyakorlata által kimunkált védelmi szintjében gyökerezik.

A hallgatók levelükben hozzáteszik, ameddig a kuratórium lemondása nem történik meg, az egyetemi autonómiát ért konkrét fenntartói intézkedésekben megnyilvánult oktatási alapjogaik sérelme, a minden szakmai párbeszédet nélkülöző, valamint a kellő felkészülési idő eljárási garanciát hiányoló lépéssorozat értelmében az egyetemen a jelen helyzetben nem állnak fent az oktatás megkezdésének feltételei.

A hallgatóság kéri és követeli

az oktatási és szervezeti autonómia biztosítását
a szenátus jogköreinek csorbítatlan visszaállítását
az egyetem autonómiáját korábban védő garanciák teljességét.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az SZFE dolgozói szerdán benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz az egyetemi autonómia követeléseképp, melyben azt írják, az új alapítványi fenntartó által rájuk erőltetett alapító okirat és SZMSZ olyan mértékben sérti az egyetem autonómiáját, hogy először vezetőségük és szenátusunk lemondását eredményezte, majd a „bátor hallgatók” tiltakozásul elfoglalták az egyetemet.

Az SZFE dolgozóinak követelései:

garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát
állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit
az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül, az egyetemi közösség határozhassa meg
az egyetem rektorát, intézetvezetőjét, osztályvezetőjét demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg
garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.

A kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a következő tagokból álló sztrájkbizottságot delegáljuk:

Csató Kata, mesteroktató
Forgács Péter, egyetemi docens
Karsai György, egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője
Németh Gábor, egyetemi docens
Veszprémi Judit, kommunikációs vezető.

Az SZFE dolgozói levelüket azzal zárják, hogy eredménytelen tárgyalás esetén legkésőbb szeptember 21-től határozatlan időre sztrájkba kezdenek, melyhez már nyolcvanöten csatlakoztak.

Az SZFE mellett az elmúlt hetekben egymás után állnak ki a különböző egyetemek, a magyar jogászok és joghallgatók, de még a külföldi hírességek is, például Salman Rushdie, Helen Mirren, Cate Blanchett, Eddie Redmayne, Philip Pullman, Peter Brook, Stephen Frears, Pawel Pawlikowski és Eva Green is.

Mindeközben egyre több tanár áll fel az SZFE-n, többek között Pelsőczy Réka, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó, Meczner János és M. Tóth Géza is. A felmondási hullám azután kezdődött, hogy múlt hétfőn Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes bejelentette lemondását. A döntést azzal indokolták, hogy az új alapítói okiratban minden jogkörétől megfosztották az egyetem vezetését és a szenátust.

Upor mellett szeptember 1-i hatállyal lemondott

Novák Eszter oktatási rektorhelyettes,
Németh Gábor rektori tanácsadó,
Bagossy László, a Színházművészeti Intézet,
Balázs Gábor, a Film és Média Intézet vezetője,
valamint a szenátus valamennyi választott tagja
Azóta volt élőlánc és tüntetés, támogatók sora állt az ügy mellé itthon és külföldön egyaránt, Vidnyánszky Attila viszont nemzetközi összeesküvésről és az új gondolatoktól való elzárkózásról beszélt.