Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A fejlett államokban háromszoros, a harmadik világban 17-szeres különbség

A fejlett államokban háromszoros, a harmadik világban 17-szeres különbség

444.hu

Statisztikailag igazolható, hogy világunkat még mindig idősebb férfiak irányítják.

A Global Leadership Project kutatói a világ 145 országának 38085 vezetőjét vizsgálták meg, statisztikáik alapján pedig a következő kép rajzolódott ki azokról, akik uralják a bolygót: az átlagos vezető 55 éves, házas, egyetemet végzett férfi. A projektben az országok első számú politikai vezetőit, a végrehajtó hatalom birtokosait, a kormánytagokat, a pártvezéreket, a parlamenti házelnököket, a legfelsőbb bíróság bíróit és a parlamenti képviselőket, illetve befolyásosabb vállalat- és civil szervezeti vezetőket határozták meg vezetőként. Ennek a körnek a 81 százaléka férfi; 91 százaléka házas; egyharmaduk legalább második nyelvként angolul is beszél.

Még durvább a helyzet az első számú politikai vezetők körében. Ebben a csoportban már 92 százalék a férfiak aránya; átlagéletkoruk pedig már 61 év.
A világelit tagjai javarészt jogi vagy közgazdász végzettségűek, de a társadalomtudományok és a bölcsészet művelői is erősen reprezentáltak, együtt ez a két csoport teszi ki a világelit negyedét. Az első számú politikai vezetők harmadának van közgazdasági diplomája, a körükben a jogászok aránya már kisebb, csupán 17 százalék.

A kutatók megfigyelései szerint regionálisan van eltérés az arányokban. A Business Insider beszámolójában ezt nem fejtették ki bővebben, csak annyit jegyeztek meg róla, hogy Európában „marginálisan„ kiegyensúlyozottabb a nemek aránya a felső vezetők körében, míg a Közel-Keleten és Észak-Afrikában még a világátlagtól is elmarad. Ugyanakkor pont ebben a közel-keleti, észak-afrikai térségben a legmagasabb a magasan kvalifikált vezetők aránya – míg a szubszaharai Afrikában a legalacsonyabb. Ugyancsak Afrikában a legalacsonyabb a fehérgalléros vezetők aránya. Ehhez a kutatók hozzátették, hogy nem olyan nagy a változatosság, az eltérések elenyészők.
Világátlagban az elit tagjai a nemzeti átlag 13-szorosát keresik. Ebben nagyok a regionális eltérések:míg a fejlett világban a vezetők átlagosan háromszor keresnek többet az átlagnál, a harmadik világban 17-szeres a különbség.