A BL újra nagy kihívás elé állítja a Veszprémet, vajon átléphet a saját árnyékán?
Nagy csatákra készülhet a Bajnokok Ligájában a Veszprém és a Szeged kézicsapata.
Szerdán és csütörtökön négy-négy mérkőzéssel kezdetét veszi a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025-26-os idénye, amelyben a szokásoknak megfelelően ismét két magyar csapat próbálkozik a négyes döntőbe jutással. A szegedieknek ez még sohasem sikerült, a Veszprém ugyanakkor hétszer is megjárta a Final Fourt, háromszor döntőbe is jutott, de megnyernie egyszer sem sikerült a sorozatot. Szilágyi Viktor, a Kiel ügyvezető igazgatója szerint az erős hazai liga tapasztalata hiányzik a magyar csapatokból, de mindkettőben van potenciál, hogy ott legyen a végelszámolásnál.
Noha évről évre az egyik legnagyobb költségvetéssel és sztárokkal rendelkező klubnak számít a Veszprém, a legutóbbi három alkalommal elvérzett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A nyáron újabb komoly átalakulás kezdődött Xavier Pascual irányításával, aki kihasználva, hogy egyiptomi szövetségi kapitányként is dolgozik, immáron négy egyiptomi légióssal számolhat.
Távozott a kapus Palasics Kristóf, a spanyol irányító Agustín Casado, az izlandi átlövő-irányító Aron Pálmarsson, a francia beállós Ludovic Fabregas, a svéd jobbátlövő Lukas Sandell, a dán kapus Mike Ulrich Jensen, a fehérorosz jobbszélső Mikita Vajlupov, a horvát beálló Nikola Grahovac és az orosz balátlövő Szergej Koszorotov, valamint Sterbik Árpád kapusedző is.
Érkezett három egyiptomi játékos: a beállós Ahmed Adel, a balátlövő Ahmed Hesam és Ali Zein, továbbá a horvát jobbátlövő Ivan Martinovic, a svéd kapus Mikael Appelgren, a brazil védekezőspecialista Thiagus Petrus és a francia jobbszélső Yanis Lenne (bár utóbbi Achilles-ín sérülés miatt az idény elején biztosan nem léphet pályára).
Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója elmondta: a klub célja a bajnoki cím megvédése, a Magyar Kupa visszahódítása, a Bajnokok Ligájában a négyes döntőbe jutás, a klubvilágbajnokságon pedig a fináléba kerülés.