ERÖV csík
MENÜ
2017. december 13.
Luca, Otília

A vizes vb-n elúszó milliárdok

Most felépítik, a vb után lebontják, alig tízmilliárd forintból.

Menekültként aludt a földön Budapesten, ma VB-résztvevőként tért vissza

Yusra Mardini legutóbb 2015-ben járt Magyarországon, csak akkor egészen más körülmények között.

Kiütéses győzelem a férfi férfivízilabda-válogatott nyitómeccsén

A magyar férfivízilabda-válogatott hétfőn este kiütéses, 13-3-as győzelemmel mutatkozott be.

Több mint sértés: nem kellenek a magyar úszólegendák a vizes vb megnyitóján

Megalázták és vérig sértették a legnagyobb úszóbajnokokat a vizes vb megnyitójával.

Kétórás nyitórendezvény 3,4 milliárdért

Többe kerül a vizes vébé megnyitójának 120 perce, mint a Sziget nagyszínpadának egy hete.

Vörös csillag és a vizes vb beszállítója

A FINA egyik hivatalos beszállítója a Mikasa, melynek logójában ott virít a vörös csillag.

Milliókért árulják a vébéhimnuszt

Ingyen vállalta a Demjén Ferenc és Závodi Gábor szerzőpáros a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság "himnuszának" elkészítését – közölte az Origóval a Magyar Úszó Szövetség. Demjén Rózsi azonban ezt cáfolja. Szerinte ígéretet kaptak arra, hogy a dalt később kifizetik, igaz, pontos összegben még nem állapodtak meg. Most 5 millióra taksálják, a kormány azonban ennek csak a felét adná érte.

Két hónap alatt 24,5 milliárddal drágább a vizes VB

Szerdán, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból derült ki, hogy két hónap alatt megduplázódott a 2017-es vizes világbajnokság rendezési költsége. Hogy mi magyarázza a költségek ilyen mértékű növekedését, az rejtély.
További cikkek