MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Válás után mi lesz a vagyonnal?

Válás után mi lesz a vagyonnal?

privatbankar.hu • fotó:24p.hu

A házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg.

Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A pár 1986-ban kötötte össze életét, három gyermekük van, Lőrinc, Beatrix és Ágnes.

A dokumentum szerint a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg. Az érintettek a válásuk részleteiről nem kívánnak nyilatkozni, és kérik a sajtó képviselőit magánéletük tiszteletben tartására - áll a közleményben.

A vita nélküli megegyezés vélhetően békés vagyonmegosztásra utal. Nem tudni ugyanakkor, hogy van-e hivatalos dokumentum erről vagy olyan házassági szerződés, amiben konkrétan kitérnek a vagyonelemekre egy esetleges válás esetén.

A Forbes szerint a családi cégek listáját Magyarországon a Mészáros Csoport vezeti 252 milliárd forintos cégértékkel.