MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Ukrajnára figyelünk és Putyin csapatai már Fehéroroszországban vannak

Ukrajnára figyelünk és Putyin csapatai már Fehéroroszországban vannak

24.hu

EP-képviselők szerint komoly veszélyt jelent, hogy miközben a világ Ukrajnára figyel, az oroszok megszállták Belaruszt.

Az Európai Parlament csaknem nyolcvan képviselője nyílt levélben hívta fel az uniós vezetők figyelmét arra, hogy az orosz csapatok Fehéroroszországba telepítése komoly veszélyt jelenthet Ukrajnára, Lengyelországra, Litvániára, Lettországra és egész Európára – írja az Euronews.

Miközben a világ figyelme Ukrajnára összpontosul, Oroszország gyakorlatilag – az illegitim Lukasenka-rezsim kérésére – megszállta Fehéroroszországot. Az Európai Unió ugyanakkor továbbra is elkötelezett a nemzetközileg elismert határokon belüli területi integritás, függetlenség mellett.

A nyílt levél aláírói ezért felszólították Roberta Metsola EP-elnököt, Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét és Ursula von der Leyen bizottsági elnököt, tegyék világossá a Moszkvával folytatandó tárgyalásakon, Európa a folyamatos orosz katonai jelenlétet, Fehéroroszország leigázásaként kezeli. A nyílt levelet szocialista, néppárti, liberális, konzervatív (ECR) és zöld EP-képviselők is aláírták.

Az orosz védelmi minisztérium kedden jelezte, az orosz és belarusz hadsereg mobilitását tesztelik a mostani közös hadgyakorlaton. A NATO-főtitkár csütörtökön, a macedón miniszterelnökkel tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta, Moszkva jelentős haderőt ( 30 ezer orosz katonát, nehézbombázókat, rakétákat, légvédelmi rakétákat és különleges alakulatokat) küldött Fehéroroszországba az elmúlt napokban.

Ez az oroszok legnagyobb katonai művelete a szomszédos ország területén a hidegháború vége óta – közölte Jens Stoltenberg, aki az ukrán határon történő csapatösszevonások miatt megismételte, hogy minden további orosz agressziónak súlyos következményei lesznek, és nagy árat kell fizetni érte.

Mint mondta, a NATO továbbra is kész az érdemi párbeszédre Oroszországgal, de nem köt kompromisszumot abban, hogy minden nemzet szabadon megválassza saját útját. Stoltenberg üdvözölte Washington szerdai bejelentését, hogy további erőket telepít Németországba, Lengyelországba és Romániába.