MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Újra együtt

Újra együtt

senior.hu

Negyvenhat évvel ezelőtt megígérte a diákjainak a tanár, hogy napfogyatkozás-partit tart, beváltotta az ígéretét.

A napfogyatkozásokat évtizedekkel, évszázadokkal korábban előre tudják jelezni, az időpontjuk nem meglepetés. Patrick Moriarty, természettudomány tanár már 1978-ban remélte, hogy 2024-es napfogyatkozást élőben élvezheti (többek között az USA-ból volt látható), így felírta a dátumot a naptárába. Sőt, annyira bízott a részvételében, hogy úgy döntött, a diákjainak is meghirdeti az eseményt.

Most, 46 évvel később az eltökélt tanár beváltotta az ígéretét, egykori tanulói pedig örömmel vele tartottak.
Valamikor, 46 évvel ezelőtt egy tanár szokatlan kijelentést tett egy órán: miközben azt mutatta a diákjainak, hogy mely években várható napfogyatkozás 2030-ig, rámutatott 2024. április 8-ára és és azt mondta, hogy írják fel a dátumot, mert aznap tart egy összejövetelt nekik. Noha a gyerekek őrültnek vélték a kijelentést, a tanár nem viccelt. Annyira nem, hogy 2024. április 8-án tényleg eseményt szervezett a jeles nap alkalmából, az egykori tanítványai pedig eljöttek.

A különleges alkalmat anno be is karikáztatta a gyerekekkel a naptárban, hogy ne feledkezzen el róla.
Közeledve a dátumhoz persze online eseményt is létrehozott a közös napfogyatkozás-nézésre. A most 68 éves Moriarty készült a találkozóra. Legnagyobb örömére közel 100 egykori diákja jött el Brighton-ba, voltak, akik egyenesen más államokból, Massachusetts, Michigan, Minnesota, és Virginia területéről érkeztek. Sokan a társukkal, gyerekeikkel jelentek meg és “Moriarty Napfogyatkozás Parti” feliratú pólót viseltek.

 

Amennyire lélegzetelállító volt az égi jelenség, annyira különleges és megható volt a tanár és a diákok találkozója.
Mindenkit feltöltött, Moriarty pedig azt mesélte, hogy ez volt a legfontosabb ajándéka, amit csak egy tanár kaphat.