MENÜ
2026. augusztus 10.
Lörinc

Több turista, mint lakos Montenegróban

igenyesno.hu/Kovács Patrik

Egyetlen hétvége alatt több turista érkezett Mntenegróba, mint ahányan lakják.

A múlt hétvégén 632 ezer turista látogatott Montenegróba, ami azt jelenti, hogy három nap alatt többen érkeztek az országba, mint ahányan a legfrissebb népszámlálás adatai szerint annak területén élnek.

A hatóságok adatai szerint július 31. és augusztus 2. között összesen 632 766 utas és 146 147 jármű lépte át a montenegrói határt. A 2023-as népszámlálási adatok alapján Montenegró lakossága 623 633 fő. A legnagyobb forgalmat a Szerbiával közös dobrakovói határátkelő bonyolította, ahol több mint 80 ezer utast regisztráltak. Emellett kiemelkedő volt a forgalom az Albániával közös Sukobin–Muriqan és Bozaj átkelőknél, továbbá a podgoricai és tivati repülőtéren, valamint a kotori kikötőben is.

A turisták kiugróan nagy száma miatt egyébként komoly fennakadások alakultak ki a Horvátországgal közös határszakaszon.

A Karasovici–Debeli Brijeg átkelőnél mintegy húsz kilométer hosszú kocsisor torlódott fel. A hivatalos tájékoztatás tízórás várakozási időről szólt, a helyszínen lévők azonban arról számoltak be, hogy egyes utazóknak akár 28 órát is várniuk kellett a határátlépésre.

A sajtó értesülései szerint a környék lakói segítséget nyújtottak a rekkenő hőségben veszteglő utazóknak: ivóvizet osztottak, és sokakat beengedtek otthonuk mosdójába is. Több alkalommal mentőegységeket is riasztani kellett a helyszínre, míg a helyi hatóságok ivóvízzel megrakott tartálykocsit küldtek a határátkelőhöz.