MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Szarvasfej a csomagtartóban

Szarvasfej a csomagtartóban

hvg.hu, fotó: police.hu, whyy.org

Levágott szarvasfejet találtak a rendőrök egy csomagtartóban.

Vasárnap délután állítottak meg egy autót Kölesden közúti ellenőrzés során a körzeti megbízottak. A kocsit egy 23 éves helyi férfi vezette, és mint a police.hu írja, a jármű átnézésekor a csomagtartóból egy trófeás fej került elő, amiről később kiderült, hogy egy Varsád környékén talált szarvas teteméről vágta le a sofőr egyik ismerőse.

Az igazoltatott fiatalember elmondta, gombászni indultak a területre, ott találták a tetemet. Nem gondolták, hogy bűncselekményt követnek el azzal, ha a trófeás fejet levágják és elviszik haza. Társa – egy 33 éves kistormási férfi – lakásán is jártak a nyomozók, majd mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt, amit a két férfi be is ismert vallomásában.

Az illetékes vadásztársaság képviselője, valamint a Tolna Vármegyei Kormányhivatal vadászati-halászati felügyelője szerint egy feltehetően több napja elpusztult, hozzávetőlegesen 2–3 éves dámbika fejét találták meg a kollégáik. A trófea értéke nagyjából 400 ezer forint.