MENÜ
2024. május 6.
Ivett, Frida
Smink nélkül a vörös szőnyegen

Smink nélkül a vörös szőnyegen

krone.at

„Belenéztem a tükörben és azt gondoltam, majdnem 60 évesen ez elég jó."

Olyan szabadnak éreztem magam” – mondta Pamela Anderson, a Baywatch egykori szépsége, aki az abszolút természetességre esküszik. Smink nélkül jelent meg a londoni Royal Albert Hallban megrendezett Fashion Awards-on, és ez a bátorság a vörös szőnyegen hihetetlenül ritka. Így is sugárzóan gyönyörű volt, pedig mások mellett olyan sztárokkal osztozott a figyelemben, mint Amal Clooney, aki csillogó ruhában tündökölt, vagy Rita Ora, aki hátára, vagy inkább gerincére rögzített ékszersort viselt. A krone.at szerint a showt mégsem ők vitték el, hanem a ’80-as évek Baywatch-sellője, az egykori Playboy-szépség. Mégpedig laza szerelésben: egy Victoria Beckham által tervezett krémszínű gyapjúblézert, fehér inget és nadrágot viselt, és a párizsi megjelenéséhez hasonlóan, most sem sminkelt.
Magyarázattal is szolgált: „Már akkor azt gondoltam, nem ülök három órát a sminkes székben. Belenéztem a tükörben és azt gondoltam, majdnem 60 évesen ez elég jó. Csak élvezd Párizst és hagyd abba a szereplést.” Felfogása és természetessége üzenet a mai világban, amikor mindenki keresi a kortalan fiatalságot, mint a boldogság egyetlen forrását. A szépség új értelmet nyer, hiteles közvetítővel.