MENÜ
2024. május 7.
Gizella
Ponyvaballon: vadászok, horgászok partnere

Ponyvaballon: vadászok, horgászok partnere

Ponyvaballon Kft.

A cég fő profilja a ponyva-, reklámballon tervezéssel és gyártás.

Egy elkötelezett vállalkozás, speciális profillal. Czompó Katalin 22 év szakmai tapasztalattal a háta mögött vágott bele ebbe a vállalkozásba, és 2013-ban nyitotta meg Szekszárdon a Ponyvaballon üzletét, a Sport utca 6. szám alatt. A vállalkozás nevében szerepel a cég fő profilja is: vagyis ponyva-, reklámballon tervezéssel és gyártással foglalkozik hosszú évek óta.

– Az indulás után egyre gyarapodott a megrendelők köre: magánszemélyek és cégek egyaránt keresnek bennünket – kezdte a cégvezető. – Mivel egyedi termékek gyártásával is foglalkozunk, mint például vadászautók ponyvázása, így találtak ránk a vadászok és a horgászok. Kaptuk a különleges kéréseket, elképzeléseket, hogy mire lenne szükségük. Például a meglévő párnát, vesevédőt miként tudnánk tovább fejleszteni, hogy teljes védelmet nyújtson a derék alsó részén is. Vagy, hogy a párna minden felállás után a padon maradjon.

Erre fejlesztettük ki a Multi-Hot verziót. Ami azt jelenti, hogy ülőpárna vesevédővel egyben. Ezt a terméket a derékra kell csatolni, ami állítható hevederrel van ellátva. Fel lehet állni, sétálni lehet benne, és, ha leül az ember, a párna mindig ott van, ahol lennie kell. Ennek a terméknek létezik még egy turbósított változata is, a Multi-Hot Plussz, ami még a hátat is védi. Termékskálánkon szerepel még a közkedvelt leszsák, ami szintén saját fejlesztés és gyártás. Három rétegből tevődik össze a termék, a külső rész, vízlepergetős, susogás mentes anyag, ami össze van steppelve egy 3 cm vastag vatelinnel, majd a belső rész egy puha wellsoft anyag. Lecippzározható talprésszel rendelkezik, így ha sáros lett, külön levehető kimosható, majd visszahúzható. Ez a rész ponyvából készült, a talprészen plussz egy hőszigetelt réteg került bevarrásra. A mélyen ülő zsebek biztosítják, hogy a kéz ne fázzon. Tetejétől aljáig futó húzózárral láttuk el, akár plédként is használható. Gyártunk még, lessátrakat, lőpárnát, vérzsákot, szintén ponyvából.
A szakember további ponyvából készült termékekről is beszélt, tevékenységük széles körét ismertetve hosszú felsorolás következett: – Teraszok téliesítése, molinók, kutyakúszók, napernyők, pavilonok, napvitorlák gyártása, targonca ponyvázása, hajó, és csónaktakaró gyártása, hordtáskák, zsákok, valamint üzemek, intézmények által saját használatra szánt egyedi termékek, elképzelések megvalósítása. Válaszfüggönyök, utánfutóponyvák, takaróponyvák (géptakaró) vállaljuk a közkedvelt hófánkok felújítását, ruhacseréjét, trambulinok felújítása. Műhelyünk büszke arra, hogy minden esetben igyekszünk a megrendelők egyedi igényeit felmérni és kiszolgálni. Hisszük, hogy nincs két egyforma ponyva termék. Természetesen ez nem a gyártás minőségéből, mindinkább a különböző emberek különböző igényeiből adódik.
– Van, aki hegesztéssel, van, aki varrással szeretné az anyagot illeszteni, van aki csak víztiszta ablakot szeretne, más ablaktakarót kér még rá, más ugyanezt a felületet szúnyoghálóval, építési hálóval, feliratozható hálóval teszi egyedivé. Tehát csak a képzelet szabhat határt – mondta Czompó Katalin, majd hozzátette: – Igyekszünk a tervezési feladatokban a megrendelő igényéhez igazodni, tapasztalataink és ötleteink jó szolgálatot tesznek, hiszen a vásárlóink elégedettek a végeredménnyel.
További profilok: Reklámballonok tervezése és gyártása. Vállaljuk szélember, hőlégballon alakú reklámballon 2-3-4-5 méter, célkapuk, stb. készítését. Különféle rendezvények, sportesemények, falunapok, kiállítások kedvelt reklámhordozó eszközei is megrendelhetők. Standard reklámballonjaink és kapuink nem csak megvehetőek, hanem az idei évtől már akár 1 napra is bérbe vehetőek. Részletes információt honlapunkon találhatnak ezekről a termékekről.

Keressenek, segítünk megoldani ponyvagondjait!

Czompó Katalin • Ponyvaballon
Szekszárd, Sport u. 6.
06 30/314-0858, 06 74/581-095
E-mail: info@ponyvaballon.hu

www.ponyvaballon.hu