MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Nem hallgatott az ösztönére, átverte a hazugsággyáros politikus

Nem hallgatott az ösztönére, átverte a hazugsággyáros politikus

telex.hu / Haász János

Egy amish farmer szerint hamis csekkel vett tőle kiskutyát a hazugsággyáros amerikai politikus.

„Jaj, ne, ez a fickó egy csekkel fog fizetni nekem? Nagyon gyanakodtam.” – így idézi fel a CNN tudósításában egy amish farmer, hogyan verte őt át George Santos amerikai republikánus képviselő. A hazugságok sorozatán rajtakapott politikusról megválasztása után kiderült, hogy lényegében minden életrajzi adatát meghamisította, majd nemrég szexuális zaklatással is megvádolták. Most pedig egy, a pennsylvaniai Lancaster megyében dolgozó tejtermelő amish farmer mesélt arról, hogyan verte őt át fedezetlen csekkel Santos.

A névtelenséget kérő farmer azt mondta, a politikus és az asszisztense két kutyát választott ki, „Azt mondta: elvisszük azt a kiskutyát és azt a kiskutyát”, amiket az asszisztense megfogott, és kivitt az ajtón, miközben Santos elővette a csekkfüzetét – az amish férfi már ekkor gyanakodott.

„Mondtam neki, hogy nem fogadok el csekket. Csak készpénzt fogadok el. Erre ő: »Azt várja, hogy ennyi készpénzt vigyek magammal, hogy egy csomó kiskutyát vegyek egy ilyen útra? Nincs nálam készpénz. Az egyetlen dolog, amit adhatok, az a csekk«” – mesélte a gazda. „Azt gondoltam magamban, úgy néz ki, hogy nekem végem!”

Az ösztöne nem tévedett, a George Santos névre szóló csekk fedezetlen volt. A gazda pedig a bankköltséggel is magára maradt, a kárát sosem térítették meg – írja a CNN, hozzátéve: nem sokkal az amish farmerrel való üzlete után Santost lopással vádolták meg Pennsylvaniában, miután több fedezetlen csekket írtak ki a nevére kutyatenyésztőknek a régióban.

Egy korábbi ügyvéd barátja a CNN-nek elmondta: a vádak kilenc csekkről szóltak, amelyek összesen több mint 15 000 dollárt tettek ki. Tiffany Bogosian, Santos gyermekkori barátja, aki 2020 februárjában segített Santosnak, azt mondta: akkor Santos nevében e-mailt küldött egy pennsylvaniai állami rendőrnek – ennek másolatát a CNN-nek is átadta –, miszerint Santos állítja: négy csekkfüzete közül az egyik eltűnt, mielőtt a fedezetlen csekkeket kiállították volna. Az ügyvéd azt állítja, most már nem hisz Santos történetének.

Az ügyet a York megyei kerületi ügyészség „megtévesztéssel elkövetett lopásként” kezelte, de a CNN-nek most adott tájékoztatás szerint később elutasították az ügyet.

Sem Santos, sem az ügyvédei nem válaszoltak a vádak részleteivel kapcsolatos megkeresésekre.

https://telex.hu/kulfold/2023/02/15/egy-amish-farmer-szerint-hamis-csekkel-verte-ot-at-a-hazugsagmanias-amerikai-politikus