MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Miniszteri vagyonok maradhatnak láthatatlanok

Miniszteri vagyonok maradhatnak láthatatlanok

24.hu/Mázsár Tamás/fotó: index.hu

Bizalmi vagyonkezelőkbe kerülhetnek a tárcavezetők meghatározott méretű céges érdekeltségei.

Még kevésbé lesz átlátható a miniszterek vagyoni helyzete annak a nem nyilvános 2022-ben hozott kormányhatározatnak a következtében, amely bizalmi vagyonkezelőkbe tetetné a tárcavezetők meghatározott méretű céges érdekeltségeit – tudta meg az rtl.hu.

A kormány a miniszterekre vonatkozó szabályozást az úgynevezett 4000-es határozatként fogadta el, ami annyit jelent, hogy a döntés ugyan nem titkos, de nem is nyilvános. A minisztériumok pedig nem voltak hajlandók elárulni az rtl.hu-nak, még közérdekű adatigénylésre sem, hogy a tárcák vezetői pontosan milyen céges érdekeltséget adtak a határozat következtében bizalmi vagyonkezelésbe.

A politikusi vagyonnyilatkozatokban ugyan van olyan rész, ahol a bizalmi vagyonkezelőkkel kapcsolatos érdekeltségeket is érintik, de:

Ennél a fejezetnél nem kell megjelölni, hogy az átadott tulajdon milyen jellegű, valamint hogy pontosan mekkora értékű.
A bevallásból az sem derül ki, hogy melyik cégben meglévő részesedést adta át egy miniszter.
A vagyonnyilatkozatok csak a december 31-i állapotot tükrözik. Azaz, ha egy miniszter év közben vásárol egy céget, és azt bizalmi vagyonkezelésbe adja, akkor a bevallásából csak annyi derül majd ki, hogy egy vagyonkezelőnek átadott valamilyen vagyonelemet.
A miniszteri vagyonnyilatkozatok megtekintése után az rtl.hu megállapította, hogy négy miniszternek van céges érdekeltsége, ezek többsége azonban vagy zrt., vagy mikrovállalkozás, amelyekre nem vonatkozik a szabályozás.