MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Mikulásvirágot kaptak az ügyfélszolgálatra érkezők

Mikulásvirágot kaptak az ügyfélszolgálatra érkezők

Takács Zsuzsa • fotó: Kapfinger András

A víziközmű szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás.

KEHOP-2.1.7-19-00014 kódszámú „Szemléletformálás az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. szolgáltatási területén” című projekt keretében indított programsorozatot a szekszárdi székhelyű víziközmű szolgáltató. A szemléletformáló programsorozat a Széchenyi 2020 program keretében az EU támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra, az ivóvízfogyasztás fontosságára, a takarékos felhasználásra, valamint az ivóvízzel kapcsolatos általános ismereteket bővítse. A programsorozattal a lakosság legszélesebb körét – kezdve a legkisebbektől az óvodás és iskolás korosztálytól, az idősebbekig – egyaránt igyekeztek megszólítani. Városi és települési rendezvényeken, óvodalátogatásokon vettek részt, majd az iskolák következtek, ahol a tanulók szemléltető táblák segítségével ismerkedhettek a víziközmű rendszer működésével, az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. munkájával. Az iskolai bemutatók és ismertető alkalmak után városi rendezvényekre, családi napokra, szüreti programokra egyaránt elvitték a fontos üzenetet, elhelyezték a tablókra sűrített információkat, és a helyszínen megjelenő szakemberek válaszoltak a kérdésekre.

Kiemelt üzenetként mindenütt elhangzott, hogy a csapvíz egészséges, olcsó, mindenki számára hozzáférhető és fogyasztásakor nem termelődik műanyag hulladék. Ezért is nagyon fontos tudatosítani gyermekekben és felnőttekben egyaránt, hogy miért érdemesebb a jó minőségű városi csapvizet inni a palackozott ásványvizek helyett.

Az E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. már eddig is sokat tett a lakosság szemléletformálásáért, most, a karácsonyi ünnepekhez közeledve, a szolgáltató szép gesztussal lepte meg a fogyasztókat. A szekszárdi Intersparban található ügyfélszolgálaton, mely rendszeresen nagy forgalmat bonyolít le, november 22-én meglepetéssel várták az ügyfeleket. A befizetésre, számlaegyeztetésre, átírásra, vagy más probléma elintézésére érkezők ezen a napon mikulásvirágot kaptak ajándékba. Egy, a helyszínen elhelyezett totót is kitölthettek, a kérdések természetesen vizeinkhez, a klímavédelemhez, az ivóvízhez kapcsolódtak.

A nap során közel százan örülhettek a váratlan ajándékként megkapott mikulásvirágnak. Sokak arcára csalt mosolyt a szép gesztus a szolgáltató részéről.