Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Megoldás a megélhetési válságra – jöhet a négynapos munkahét?

Megoldás a megélhetési válságra – jöhet a négynapos munkahét?

index.hu

A megnövekedett szabadidő és a termelékenység jelenti az ötlet előnyeit a munkavállalók számára.

A bércsökkentés nélküli négynapos munkahétnek köszönhetően a családok évente körülbelül egymillió forintot takaríthatnának meg a gyermekgondozási és utazási költségeken – állítja egy brit kutatóintézet, amely szerint ez a politikai döntés enyhítené a megélhetési válságot.

Egy két év alatti gyermeket nevelő személy évente átlagosan 658 000 forintot spórolna a gyermekgondozáson és 155 000 forintot az ingázáson, ha nem kellene a hét egy napján munkába járnia – számította ki a baloldali Autonomy nevű agytröszt.

A négynapos munkahét mellett kampányolók és közgazdászok szerint a megnövekedett szabadidő és a termelékenység jelenti az ötlet előnyeit a munkavállalók számára. A koncepció szerint ugyanannyi munkát kevesebb idő alatt végeznének el. Az Autonomy szerint a bevezetés segítene a megnövekedett megélhetési költségekkel küzdő munkavállalóknak is, mivel az Egyesült Királyságban magas inflációs időszakot élnek, különösen az energiaszámlák tekintetében.

Az ingázási költségek kiszámítása egy körülbelül 777 000 forint körüli éves átlagszámlán alapul, amelyet egy 2019-es felmérésből vettek, amely kétezer teljes munkaidős, részmunkaidős és önfoglalkoztató ember megkérdezésével készült az Egyesült Királyság egész területéről – írja a Guardian. A Trades Union Congress 2021-re vonatkozó adatai szerint az átlagos éves gyermekgondozási költségvetés egygyermekes család esetében 3 289 000 forint volt – bár az ország számos részén a dolgozó szülők ennél jóval többet költenek.

Novemberben zárul a négynapos munkahét próbaideje

Az elemzésre azt követően került sor, hogy a négynapos hét úttörő brit kísérleti projektje túljutott a félidején; 73, mintegy 3300 munkavállalót foglalkoztató vállalat csatlakozott a júniusban kezdődött és novemberben záruló hat hónapos kísérlethez.

A kísérletet a 4 Day Week (négynapos hét) kampány végzi, amelyet az Autonomy közvetlenül támogat. A kísérletet a világ legnagyobb ilyen jellegű programjának tartják.

A próba kezdete óta az Egyesült Királyságban most az első helyi hatóság kötelezte el magát a négynapos hét kipróbálása mellett. A South Cambridgeshire-i kerületi tanács ügyintézői jövő januárban kezdik meg az új munkarend alkalmazását, és ezt követően további kísérletek indulhatnak a szemétszedők bevonásával.

Joe Ryle, a négynapos hét kampányigazgatója elmondta, hogy az eddigi visszajelzések túlnyomórészt pozitívak voltak, a változás segíthet enyhíteni a megélhetési válságot.

Will Stronge, az Autonomy kutatási igazgatója elmondta: a négynapos hét előnyei a munkavállalók jóléte és a termelékenység növelése szempontjából jól ismertek, de eddig figyelmen kívül hagyták, hogy milyen hatással lehet a megélhetési költségekre.

Magyarországon elsőként a Magyar Telekom határozta el, hogy kísérleti jelleggel bevezeti a négynapos munkahetet. A vállalat után Szombathelyen gondolták, hogy négynapos munkahéttel teszik vonzóbbá a hivatali munkát. Ott a független szombathelyi önkormányzati képviselő, Czeglédy Csaba volt az ötletgazda. A képviselő az Indexnek adott interjúban kiemelte: arra számítanak, hogy a módszer mind a dolgozók elégedettségét, mind a hatékonyságot növeli.