MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Majdnem teljesen leállt a nemzetközi személyszállítás Magyarországon

Majdnem teljesen leállt a nemzetközi személyszállítás Magyarországon

szmo.hu

A határzár miatt 30 éve nem volt ilyen nehéz eljutni akár csak Bécsig.

A szeptember elsején bevezetett határzár a nemzetközi közlekedést is a feje tetejére állította Magyarországon - számol be az EuroNews.

A Wizz Air például eddig 70 városba repült Budapestről és Debrecenből, jövő hétfőtől viszont már csak 12-be indít járatokat. Kizárólag a külföldön dolgozó magyar munkások körében népszerű desztinációkat tartják meg - mint például Londont, vagy Eindhovent. Ugyanakkor a légitársaság a még külföldön tartózkodó magyar utasokért nagyobb kapacitású gépeket küld - mondta el Radó András, a cég kommunikációs menedzsere.

A buszközlekedésben ennél is rosszabb a helyzet. A legnagyobb magántársaság, a Flixbus kedden teljesen felfüggesztette tevékenységét. Eddig naponta tucatnyi járat ingázott Budapest és Bécs között, most már egy sem megy.

Vasúton utazni is csak szigorú járványügyi korlátozások mellett lehet. A vagonokban kötelező a maszkhasználat és kézfertőtlenítőt is kihelyeztek. Több szerelvényen pedig civil ruhás rendőrök ellenőrzik a szabályok betartását.

„Nem tudunk közlekedtetni az éjszakai vonatok esetében fekvőhelyes- és hálókocsikat a higiéniai előírások miatt és a munkatársak védelme miatt, illetve az étkezőkocsikat is kiszedtük a forgalomból” - mondta el a MÁV szóvivője, Biber Anett.

Opcióként marad még az autózás, de kedd óta több órás sorra lehet számítani a magyar határokon a visszaállított ellenőrzés miatt. A hazatérők pedig a 2 hetes karantén vagy a tesztelés közül választhatnak.

A portál megfogalmazása szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen nehéz eljutni Bécsbe.