MENÜ
2024. június 24.
Iván
Levél a messzi távolba

Levél a messzi távolba

senior.hu

Tízéves kislány ötlete nyomán az angliai temetőkben mennyei postaládákat állítottak fel.

Az Egyesült Királyságban különös postaládák jelentek meg a temetőkben, amelyek segítségével az elhunyt szeretteinknek ’küldhetünk lapot’. A 10 éves Matilda Handy azt követően állt elő a postaládák ötletével, hogy a nagyszüleit 5 év különbséggel vesztette el. Édesanyja, Leanne a Nottinghamben működő Gedling krematóriumhoz fordult a javaslattal – a cég pedig szívet melengető módon azzal válaszolt, hogy felállított egy régi postaládát, amit fehérre és aranyra festettek.

Természetesen Matilda volt az első, aki egy üzenetet helyezett el az emlék postaládában, Gedlingben tavaly decemberben. Matilda nagymamája a postán dolgozott, ami még személyesebbé tette ezt a megható gesztust. Nem sokkal később már 100 levél lapult a ‘Postaláda a mennybe’ belsejében.

A lányka egyszerűen úgy érezte, hogy így könnyebben ki tudja fejezni az érzéseit és el tudja a nagyszülőknek mondani, hogy mennyire szereti őket. Az édesanyja megerősítette, hogy Matilda mindig arra vágyott, hogy bárcsak küldhetne lapot születésnapra, a nagyszüleinek a mennybe.

Az érzelmes ötlet annyira népszerűnek bizonyult, hogy még 40 helyen szereltek fel postaládákat Angliában, Skóciában és Walesben.

A cég a becslések szerint ebben az évben 3000 levelet, lapot, üzenetet talált ezekben az emlékládákban. A temetőket kezelő cég szerint az ötlet sok ezer embernek segít a gyász megélésében. Rengeteg hihetetlenül pozitív visszajelzést kaptak, az emberek arról számolnak be, hogy számukra egy terápiával ér fel a levelezés. Kezdetben azt hitték sokan, hogy ez csupán karácsonyra szól, de a ládák egész évben elérhetőek.

Matilda pedig azóta már az uralkodónak, Károlynak is írt az ügyben, javasolva hogy állítson fel egyet a Buckingham Palota előtt, ahova a néhai Erzsébetnek, Fülöpnek, Dianának címzett levelek érkezhetnek.

Kiemelt kép: SWNS