MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Közmunkások ellopták és megettek egy pávát

Közmunkások ellopták és megettek egy pávát

24.hu

„Borisz egyfajta turistalátványosságnak számított a városban,"

Közmunkások elloptak egy nagyjából százezer forint értékű pávát egy családi ház kertjéből Kisköre városában, majd megölték, megfőzték és megették – írta szombaton Facebook-oldalán a madár tulajdonosa. Hoffer Lehel elmondása szerint a Borisz nevű hím páva öt éve élt családjukban: 4 évet Jászberényben élt, 2020-at pedig egészen idáig Kiskörén töltötte.

A bejegyzés szerint Borisz egyfajta turistalátványosságnak számított a városban, és a környéken élő emberek rendszeresen látogatták az állatot, és megszokott dolog volt, hogy „elhozták a gyerekeket és megcsodálták, megsimogatták, fényképeket lőttek vele.”

A férfi elmondása szerint pár nappal korábban vették észre, hogy a nagyjából százezer forintot érő állat eltűnt a kertből, és hiába járták körbe a várost, nem találták. Végül megtudták, hogy mi történt. Ahogy írta:

A ház előtt dolgozó közmunkás emberek amíg nem figyeltünk ellopták, elvitték és mint nem olyan régen kiderült megölték.

Hoffer Lehel elmondása szerint úgy tudták meg, hogy mi történt Borisszal, hogy a közmunkások elmesélték az ismerőseiknek, hogy mi történt, és végül hozzájuk is eljutott a történet. A férfi kiemelte, hogy a százezer forint értékű pávának alig egy kilogrammnyi húsa van, és, ha eladták volna, az árából akár száz kilogramm húst vehettek volna maguknak a tolvajok.