MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Közel száz embert keresnek az összedőlt toronyház romjai alatt

Közel száz embert keresnek az összedőlt toronyház romjai alatt

telex.hu

A miami mentők pénteken is túlélők után kutatnak az összeomlott 12 szintes surfside-i ház romjai között.

A keresőcsapatok éjjel-nappal dolgoznak a túlélők kimentésén, azt is közölték, hogy a törmelékek között csörömpöléseket észleltek, de emberi hangokat nem hallottak. Ez idáig több tucat ember került elő élve a romok alól, de azt nem tudni pontosan, hogy hányan tartózkodtak az épületben, amikor az összedőlt.

Több száz mentő szonárkamerával és speciálisan kiképzett kutyákkal kutatott a romok között túlélők után. A mentőcsapatok az épület alatti mélygarázsból vájtak alagutat, hogy onnan érjék el a romok alatt rekedteket. „Ez a folyamat lassú és módszeres” – mondta Ray Jadallah, a Miami-dade-i Tűzoltóság tűzoltóparancsnok-helyettese. „Minden alkalommal, amikor elkezdtük áttörni az épület egyes részeit, törmelék hullott ránk.” A folyamatos esőzések és viharok tovább nehezítik a kutató- és mentőcsapatok amúgy is nehéz feladatát.

Az épület egyik része helyi idő szerint csütörtök hajnalban omlott le. Hogy mi okozhatta a 40 éves ház részleges összeomlását, egyelőre tisztázatlan. A teljes körű kivizsgálást a mentőakció után kezdik el. Mivel az épület 1980 óta áll, esedékes volt a szokásos 40 évenkénti felülvizsgálat, az épület nemrég „újbóli tanúsítási” eljáráson esett át, és javításokra is szükség volt – mondták a tisztviselők.

„Nyilvánvalóan voltak szerkezeti problémák, hiszen az épület összeomlott” – mondta Miami-Dade polgármestere, Daniella Levine. Az épület tetején munkálatokat végeztek, de Charles Burkett, Surfside városrész polgármestere azt mondta, nem gondolja, hogy ez lehetett az összeomlás oka.

Az épületet tavaly vizsgáló szakértők szerint az épület instabil volt, és az 1990-es évek óta süllyedt. A Floridai Nemzetközi Egyetem egyik kutatójának tanulmánya szerint a ház egy rekultivált vizes élőhelyre épült, és az elmúlt három évtizedben évente két millimétert süllyedt, ami hatással lehetett az épület szerkezetére.