MENÜ
2022. május 29.
Magdolna
Két év múlva elkészülhet az első filmstúdió az űrben

Két év múlva elkészülhet az első filmstúdió az űrben

player.hu

Nemcsak mozifilmek forgatására lesz alkalmas, hanem élő adás sugárzására is lesz lehetőség.

Lehet, hogy az első filmforgatást az űrben az oroszok húzták be, de az első Föld körüli pályára állított filmstúdiót a jelek szerint az amerikaiak hozzák össze.

Hiába igyekezett Tom Cruise, sajnos nem ő lesz az első színész, aki az űrben forgathat jeleneteket egy filmhez. Ezt ugyanis már leelsőzte Júlia Peresild színésznő és Klim Sipenko rendező, akik tavaly októberben egy Szojuz fedélzetén felmentek a Nemzetközi Űrállomásra, ahol majdnem 12 napig forgathatták A kihívás című filmet.

Szóval Cruise erről lecsúszott, de az amerikai szórakoztatóipar az űrkutatással összefogva most mentheti a menthetőt. A Space Entertainment Enterprise (S.E.E.) nevű cég – mely egyébként Cruise űrben játszódó mozijának is a társproducere –, bejelentette, hogy az Axiom Space nevű céggel karöltve az ISS-t a tervek szerint két év múlva egy olyan modullal fogja bővíteni, mely filmstúdióként használható forgatások lebonyolítására.

Az Axiom néhány hete nyerte el a NASA különleges engedélyét, hogy az űrállomást kereskedelmi célú modullal bővítheti, amit a vállalat 2024 decemberére irányzott elő. A modul nemcsak mozifilmek forgatására lesz alkalmas, de az utómunkákat is el lehet majd itt végezni, sőt, élő adás sugárzására is lesz lehetőség.

A tervek szerint ebben a létesítményben így tévéműsorok, koncertek, sőt, sportesemények is rendezhetőek lesznek, az elkészült tartalmakat pedig rögtön közzé is lehet majd tenni.

A vállalkozás természetesen nem elégszik meg ennyivel, a távlati terv ugyanis az, hogy a létesítmény 2028-ban teljesen leválik az ISS-ről és önálló, szórakoztató űrállomásként folytatja űrbéli karrierjét.