MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Kalapács alá kerül a világ legöregebb üveg whiskyje

Kalapács alá kerül a világ legöregebb üveg whiskyje

telex.hu

A párlatért 20-40 ezer dollár körüli összeget várnak.

Június végén árverésre bocsátják a legöregebb üveg whiskyt, ami  valamikor 1762-1802 között készülhetett, majd később a Georgia állambeli LaGrange-ben került üvegbe. A párlatért 20-40 ezer dollár körüli összeget, vagyis nagyjából 6-12 millió forintot várnak, közölte az aukciót előkészítő Skinner. Ezzel egyébként a fasorban sem lesz az árrekorder whiskyhez képest – a csúcsot egy 60 éves, 1926-ban palackozott Macallan tartja, ami 2019-ben 1,9 millió dollárért, vagyis több mint 570 millió forintért kelt el.

A georgiai üveg ital korát a Georgia Egyetem szénizotópos kormeghatározása alapján becsülték meg, ez alapján azt tudni, hogy valamikor az amerikai függetlenségi háború, illetve az 17971-94 közötti, a whiskyre ki Whisky-lázadás (más néven Whisky-felkelés) idején palackozhatták, ám azt nem tudták megállapítani, hogy hol készülhetett az ital, írja a CNN.

Az aukciósház állítása szerint a kérdéses üvegbe valamikor az 1860-as években kerülhetett az addig hordóban, illetve demizsonban érlelt whisky. Az üveg ital önmagában a kora miatt is értékes, az érdekes előtörténete miatt viszont alighanem még nagyobb érdeklődés lesz iránta a gyűjtők között.

A leírás szerint az üveget John Pierpont Morgan híres amerikai bankár vehette meg a gyakori georgiai látogatásainak egyikén. Morgan italgyűjteményében a most aukcióra kínált üveg mellett két másik, hasonló korú whisky is volt.

A három, egészen különleges üveget J. P. Morgan fia, ifjabb John Pierpont Morgan, vagy ismertebb nevén Jack Morgan ajándékozta el – egy-egy üveget kapott Franklin D. Roosevelt és Harry S. Truman az 1940-es évek elején, a harmadik üveget, amit most elárvereznek, pedig a képviselőként, szenátorként és az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírájaként is ténykedő James Byrnes kapta meg épp azért, hogy elárverezhesse. Byrnes nem tette meg ezt, hanem egy közeli barátjának, Francis Drake-nek adta, ám mivel mind Drake, mind pedig a leszármazottjai kizárólag skót whiskyt voltak hajlandók inni, az üveg megmenekült, így kerülhet most árverésre.

Az aukciót 2021. június 22-30. között tartják majd.