MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Ijesztő viszonyok az orosz hadseregben

Ijesztő viszonyok az orosz hadseregben

napi.hu

Kitálalt a leszerelt orosz katona: nagyobb a baj, mint sokan gondolják.

Most először került nyilvánosság elé hiteles beszámoló egy orosz katonától az Ukrajnai elleni háborúban történtekről. Pavel Filatyev ejtőernyős, egy elit alakulat tagja, aki részt vett Heszron ostromában, előbb egy hosszú írásban, majd egy interjúban mesélte el tapasztalatait az orosz hadseregben uralkodó viszonyokról - írja az Euronews.

Pavel Filatyevvel a The Guardian brit napilap közölt interjút. Az újságíró egy eldugott kávézóban találkozott a férfivel Moszkvában. Filatyev azt mondta, kezdetben nem félt a háborútól, azt szerette volna érezni, hogy amit tesz, az helyes. Ám ahogy a legtöbb orosz nem ezt érzi, úgy ő sem ezt érezte - írja a lap.

Kimerült és rosszul felszerelt egysége február végén minden konkrét információ nélkül támadta meg Ukrajnát. Neki például fogalma sem volt arról, hogy egyáltalán miért folyik a háború.

A herszoni kikötő elfoglalása után, azonnal "rabolni kezdtek". Megettek mindent, amit találtak: zabot, lekvárt, mézet. Az egyik társa ellopott egy számítógépet, hogy eladja. - mesélte a Guardiannak.

A katona egy a szemét ért találat okozta súlyos fertőzés miatt tért haza.

Elmesélte azt is, hogy az emberek megvadulnak, amikor nem tudnak aludni, mosakodni, enni. az orosz hadsereg felszerelése elavult, és az orosz katonák kiszolgáltatottak az ukrán ellentámadásoknak. Azt mondta, hogy a háború előtt kapott puskája rozsdás volt, és elszakadt a szíja. Elavult, páncélozatlan UAZ teherautókon utaztak, amik néha el sem indultak.Ideális célpont voltak az ukránok számára.

Tapasztalata szerint hadseregben a legtöbb katona elégedetlen azzal, ami történik: elégedetlenek a kormánnyal és a parancsnokaikkal; elégedetlenek Putyinnal és politikájával. És elégedetlenek a védelmi miniszterrel, aki soha nem szolgált a hadseregben.
A visszaemlékezés nyilvánosságra kerülése óta az egység, amiben szolgált, megszakította vele a kapcsolatot. Szerinte azonban bajtársainak legalább húsz százaléka egyetért vele, egyenesen támogatta őt. Sokan azt is elmondták neki, hogy valójában tetszik nekik az ukránok hazafisága.