MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Harmincnégy év szolgálat után elbocsátották, mert kicsi

Harmincnégy év szolgálat után elbocsátották, mert kicsi

hvg.hu

Egyre többen támogatják az alacsonysága miatt elbocsátott brit buszsofőrt.

Tracey Scholes volt az első nő, aki buszvezetőként helyezkedett el az angliai Manchesterben, s amikor 1987-ben először lépett be a garázsba, elmondása szerint olyan csend fogadta, hogy egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. 34 évi szolgálat után most azért mondtak fel neki, mert 152 centiméteres magasságával nem tudja vezetni azt az új buszt, amelyet az általa naponta többször megjárt útvonalra állított be a közlekedési vállalat. A The Guardian című brit lap szerint a gondot az okozza, hogy a tükrök úgy helyezkednek el a buszban, hogy az alacsony sofőr csak akkor látja a forgalmat, ha annyira hátra hajol, hogy már nem éri el a pedálokat.

Scholes-nak ugyan a cég, a Go North West ajánlott más útvonalakat, ám ott a beosztás nem volt számára megfelelő, és a bére is csökkent volna. „Három gyermekem van, megözvegyültem, jelzálogot kell fizetnem, nem tudom elfogadni a bércsökkentést” – magyarázta Scholes, miért nem fogadta el a munkaadó ajánlatát.

A The Guardian által megszólaltatott szakértők szerint a 152 centiméteres magassággal Scholes csak kicsivel alacsonyabb, mint az átlagos brit nő, a maga 161,6 centiméterével. „Hogyan lehet olyan buszokat építeni, amelyet nem tud vezetni egy olyan személy, aki magasabb a nők öt százalékánál” – teszik fel a kérdést. A cég szerint egyébként akadnak még olyan sofőrök, akik nem magasabbak Scholes-nál, ők mégis tudják vezetni a buszt. „Sajnos nem maradt más lehetőségünk, mint beszüntetni a hölgy alkalmazását” – magyarázta a cég.