MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Harc az apával

Harc az apával

24.hu

A bírónő engedélyezte, hogy a sztár a saját maga által választott ügyvéddel jelenjen meg.

Június végén került sor a legutóbbi tárgyalásra, ahol Britney Spears azt szerette volna, hogy az apjától elvegyék a gyámságot, amivel már 13 éve visszaél. Még egy hónap sem telt el, de már a második ülés is megtörtént, ugyanis a bírónő engedélyezte, hogy a sztár a saját maga által választott ügyvéddel jelenjen meg – írja a DailyMail.

Spears könnyek között ismét felsorolta, hogy az apja hogyan bántalmazta az elmúlt években, azt állítva, hogy meg akarta ölni. Annyira ellehetetlenítette az önállóságát, hogy még a kocsikulcsát és a hajvitaminját is elvette tőle, sőt, kávét sem ihatott.

Hölgyem, ez nem visszaélés, hanem kibaszott kegyetlenség. Elnézést a szóhasználatért, de ez az igazság – mondta a bíróságon Britney Spears, aki azt kérte, hogy azonnali hatállyal vegyék el a gyámságot az apjától és indítsanak ellene nyomozást.