MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Gigantikus tenger alatti kábellel juthat el Afrikába a Facebook

Gigantikus tenger alatti kábellel juthat el Afrikába a Facebook

index.hu • fotó: itcafe.hu

Az adatkábel-rendszer teljes hossza összesen 3 milliárd embert szolgálhat ki.

Telekommunikációs cégekkel együttműködve elkezdte 2Africa rendszerének bővítését a Facebook, közölte a cég. A bővítéssel 45 ezer kilométer lesz az adatkábel-rendszer teljes hossza, összesen 3 milliárd embert szolgálhat ki az infrastruktúra Afrikában, Európában és Ázsiában.

Az érintett területek közül Afrika a legelmaradottabb az internet kérdésében. A kontinens 1,3 milliárdos lakosságának mindössze negyedének van hozzáférése a világhálóhoz, ezen szeretne változtatni a Facebook már évek óta, Afrika pedig nagyon szeretné az ingyen netet. Korábban ebben a cikkben is foglalkozott az üggyel az Index.

A bővítés részben a 2Africa projekthez tervezett kábelrendszer a Pearls nevet kapta, és Ománt, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Bahreint, Kuvaitot, Irakot, Pakisztánt, Indiát, illetve Szaúd Arábiát köti majd rá a tervek szerint a globális hálózatra. Arról egyelőre nem közölt információt a Facebook, hogy mikor szeretné üzembe helyezni kábelrendszerét.

A közösségi óriás a 2Africa projekt előtt az Internet.org kezdeményezésből már szerzett tapasztalatokat arról, milyen, amikor ingyen internetet akarnak osztani. A 2015-ös Internet.org kapcsán rengeteg kérdés és kétség merült fel anno, ezekről az Indexnek ebben a cikkében olvashat részletesen.