MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Filmezte az ausztrál férfi a négy haldokló rendőrt

Filmezte az ausztrál férfi a négy haldokló rendőrt

mandiner.hu

Több mint 3 percen keresztül filmezte, ahogy négy rendőr haldoklik, miközben még gúnyolódott is rajtuk.

A 42 éves Richard Pusey tavaly egy melbourne-i autópályán vezetett, amikor négy rendőr megállította gyorshajtásért. Miközben a rendőrök igazoltatták a férfit, mind a négyüket elütötte egy teherautó, ami kitért a sávjából.

A négy rendőr, Lynette Taylor, Kevin King, Glen Humphris, Josh Prestney a helyszínen életüket vesztették. Pusey azért úszta meg a gázolást, mert három méterrel távolabb állt a rendőröktől. Miután megtörtént a baleset, Pusey elővette a telefonját és több mint három percen keresztül filmezte a földön fekvő rendőröket.

Pusey az akkor még valószínűleg életben lévő Lynette Taylor fölé állt, és azt mondta: „Nesztek. Bámulatos, abszolút bámulatos.”

Azt is hozzátette, hogy ő csak haza akart menni sushit enni, majd amiatt szitkozódott, hogy a rendőrök kárt tettek az autójában. Ezután pedig otthagyta a baleset helyszínét, később pedig a barátainak is megmutatta a felvételt.

Pusey-t nem sokkal később az otthonában tartóztatták le gyorshajtás, kábítószer-birtoklás és a balesetkor tanúsított viselkedése miatt. A teherautó sofőrje szintén bűnösnek vallotta magát.

Pusey tettére nincs kiszabható maximum büntetés az ausztrál törvényekben, de példaként szolgálhat az a 2007-es angliai eset, ahol egy férfi három évet kapott, amiért levizelt egy halott nőtt. Pusey ügyét március 31-én tárgyalják. (BBC)