MENÜ
2024. július 16.
Valter
Ezt tette a kormány a balatoni strandokkal 13 év alatt

Ezt tette a kormány a balatoni strandokkal 13 év alatt

24.hu

A díjak együtt mozogtak a minimálbér növekedésével és az inflációval.

2010 és 2023 között a balatoni strandokon mind a felnőttek, mind a gyerekek napi belépődíja közel háromszorosára emelkedett. A díjak együtt mozogtak a minimálbér növekedésével és az inflációval. Mint a számokból kiderül, különösen a koronavírus-járvány kezdete óta felerősödő önkormányzat-ellenes kormányzati szankciókkal párhuzamosan gyorsult fel a növekedés – olvasható a balatontipp.hu elemzésében.

A portál szerzője, Győrffy Árpád arra volt kíváncsi, hogy az Orbán-kormány 2010-es második indulása óta hogyan alakult a helyzet a balatoni strandok díjemelései esetében. A számolásnál annak a 35 strandnak az adatait vette figyelembe, amelyeknek az idei árait az üzemeltető önkormányzatoktól megkapták. Ezzel az összegzés a balatoni fizetős strandok 70 százalékára terjed ki, de az eredmény szerinte nagy valószínűséggel az egész tóra kivetíthető.

A vizsgált strandoknál 2010-ben egy felnőttbelépőjegy átlagos ára 549 forint volt, ami 2019-re 850 forintra, majd 2023-ra 1547 forintra nőtt. Ezzel párhuzamosan változott az iskoláskorú gyerekek átlagos belépődíja is, ami a 2010-es 333 forintról 2019-re 503 forintra, az idén pedig 888 forintra emelkedett.

A felnőtt belépődíjak átlagos növekedése 2010 és 2019 között 55 százalékos volt, míg az utolsó harmadban a 2019-es szinthez képest további 82 százalékos volt az emelkedés. A 2010-es díjakat alapul véve 2023-ra 182 százalékkal, tehát közel háromszorosára nőttek a felnőttek belépődíjai. Az emelések között településenként jelentős eltéréseket figyelhetünk meg. A siófoki Nagystrandon az eleve magas 2010-es kiindulópont (1000 forint) miatt csak 2,5-szeres emelés kellett ahhoz, hogy a régió legdrágább, 2500 forintos belépődíját elérjék, a keszthelyi Városi strandon a szintén magas 990 forintról 1,3-es szorzóval jutottak a jelenlegi 1300 forintos szintre. A másik végletnél az alsóörsi Községi és az almádi Wesselényi strandot találjuk. Ezeknél a 13 évvel ezelőtti 500 forintos belépő négyszeres szorzóval az idén 2000 forint lett.

A gyerekjegyeket általában felnőttbelépők 50-70 százalékáért adják. Pozitív kivétel Szigliget, ahol a gyerekek a felnőttbelépődíj 33 százalékáért, illetve a balatonlellei Napfény strand és a siófoki Nagy-strand, ahol a gyerekek a felnőttek díjának 40 százalékáért strandolhatnak. A másik véglet a badacsonytomaji Badacsony strand, ahol a gyerekeknek a felnőtt belépő 80 százalékát kell fizetni.

A 13 évet nézve a belépődíjak változása gyakorlatilag lekövette a minimálbér aktuális helyzetét, a bruttótól kicsit elmaradt, a nettót meghaladta. A strandbelépők 2,8-szeres emelkedésével párhuzamosan a bruttó minimálbér a 2010-es 73500 forintról 2023-ra a 3,2-szeresére, 232.000 forintra emelkedett, miközben a nettó minimálbér emelkedése csak 2,6-szeres volt a 2010-es 60.200 forint és a 2023-as 154.270 forint alapján. (A minimálbér növekedés jelentős részét elvitte az állam a közben együttesen 5,8-szeresére emelkedő TB-vel, szja-val és más központi elvonással.)