MENÜ
2024. május 8.
Mihály
Ezért egy harapott alma az Apple logója

Ezért egy harapott alma az Apple logója

vezess.hu

De vajon miért lett egy harapott alma a cég jelképe?

Több legenda is kering az Apple logó körül, az egyik legnépszerűbb elképzelés alapján a matematika tragikus sorsú zsenije, Alan Turing előtt tiszteleg a cég.

Turing nevéhez fűződik a modern számítástechnika több fontos felfedezése, forradalmasította a mesterséges intelligencia kutatását és a második világháború alatt német kódokat tört – homoszexualitása miatt viszont megvetették kortársai, a törvény üldözte, így végül önkezével vetett véget életének 1954. június 7-én egy ciánnal kezelt almával. A legenda szerint az Apple alapítói Turing előtt tisztelegtek a harapott gyümölccsel, ami teljesen hamis elképzelés, egy hiteles forrás sem számol be erről a történetről.

A forma és a szín mögött tehát más elképzelés állt, és a logó tulajdonképpen nem az első a cég történetében. Az Apple I-est még a képen látható bonyolult, klasszikus logóval adták ki.

Az első bonyolult logó, amit csak egy évig használtak, Isaac Newtont ábrázolja, aki egy fa alatt ül, amelyről éppen egy alma készül a fejére esni.

Az eladások viszont nem mentek túl jól, és Steve Jobs részben a logót okolta. Valami mást akart, frisset, egyszerűt, kifejezőt.

A munkát Rob Janoff grafikusra bízták, aki az almát hagyta meg csak az előző alkotásból. Annyira leegyszerűsítette a formát, hogy végül csak egy sziluett maradt belőle. Pont ezért volt szükség praktikus okokból a harapásra. Ezt a grafikus egy 2009-es interjúban árulta el. Nincs bibliai utalás, se Turing felé tett gesztus, egyszerűen a kivágott rész segít felismerni a nézőt, hogy egy almát lát, nem egyéb gyümölcsöt, vagy csak színes pacát.

Ha már színek, az eredeti logó a szivárvány árnyalatait kapta, de fordított sorrendben. A színekhez maga Steve Jobs ragaszkodott, annak ellenére, hogy ezek nyomtatása ebben a formában igen költséges volt. A grafikus próbálkozott kompromisszumra, a sávok fekete vonallal történő elválasztásával, de Steve Jobs hajthatatlan volt, szerinte ez fejezte ki legjobban az Apple II színes monitorjának újszerűségét, így a logó az ő elképzelése szerint készült el.

A ma ismert egyszínű logó az első iMac bejelentésekor született meg 1998-ban, a cég új fejezetet nyitott, és ehhez a komolyabb stílushoz jobban passzolt a sokszínű márkajel elhagyása.