MENÜ
2024. július 13.
Jenő
Európai parlamenti képviselők választása

Európai parlamenti képviselők választása

Europe Direct Tolna

Magyarországon 11 párt vagy pártszövetség listájára lehet majd szavazni.

Az Európai Unió tagországai 2024 június 6-9. között választásokat tartanak, mely során megválasztják az európai parlamenti képviselőiket az elkövetkező 5 éves időtartamra. Ez a választás az Európai Parlament történetében a 10., Magyarország esetében az 5. ilyen jellegű szavazás.

Az Alaptörvény módosítása értelmében Magyarországon idén először esik egybe az önkormányzati, a nemzetiségi, valamint az európai választások időpontja. Itthon a választásra jogosultak 2024. június 9-én adhatják le a következő jogalkotási ciklus 21 magyar Európai Parlamenti képviselőjére a voksukat. A tagországok összesen 720 képviselőről döntenek majd, akik megválasztásukat követően nem nemzetiségi, hanem politikai hovatartozásuk szerint ülnek majd le az európai parlament valamelyik képviselőcsoportjába. Egy képviselőcsoport megalakításához legalább 23 képviselő szükséges, akik legalább a tagállamok ¼-ét képviselik.
Magyarországon 11 párt vagy pártszövetség listájára lehet majd szavazni. Mandátumot ezek közül csak az a lista szerezhet – ez országonként eltérő – amelyik megszerezte az érvényes szavazatok legalább 5%-át.

Az EP képviselők uniós szinten képviselik az uniós polgárok érdekeit és számos olyan jogszabály elfogadásában döntenek, amelyek hatással vannak az élet minden területén a hétköznapjainkra pl.: gazdasági támogatások, szegénység elleni küzdelem, klímaváltozás, biztonság. Ezen túl védik az Európai Unió értékeit, elfogadják a költségvetését és döntenek az Európai Bizottság elnökének személyéről is.

Június 9-én tehát lehetőségünk lesz arra, hogy eldöntsük, kik képviseljék az érdekeinket a világ egyetlen, közvetlenül választott, transznacionális parlamentjében. Éljünk a lehetőséggel!

További információ: https://elections.europa.eu/hu/
https://www.valasztas.hu/ep2024
vagy a Europe Direct irodába

 

Europe Direct Tolna

Szekszárd, Perczel M. u. 1-3. • Tel.: 74/510-295
edszekszard@gmail.com www.edtolna.hu
www.facebook.com/edtolna