MENÜ
2024. május 11.
Ferenc
Európai döntés: több tesztelés, a vakcinák igazságos elosztása

Európai döntés: több tesztelés, a vakcinák igazságos elosztása

hvg.hu

Az oltások igazságos elosztásában egyeztek meg az uniós tagállamok.

Az uniós tagállami vezetők arról tárgyaltak, hogy szorosabbra kell vonni az országok hatóságai közötti együttműködést, növelni kell a tesztek számát és méltányosan kell elosztani a vakcinát - ha majd lesz.

A járványhelyzet alakulását vitatták meg csütörtökön este videokonferencia keretében az európai állam- és kormányfők. Először azonban a nizzai terrorista merénylet áldozatairól emlékeztek meg és teljes együttérzésükről és támogatásukról biztosították Franciaországot.

Felhívjuk a vezetőket szerte a világon, hogy törekedjenek a megosztottság helyett a közösségek és vallások közötti párbeszédre és megértésre - áll a közös nyilatkozatban.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tesztelésre, a nyomon követésre és a majdani oltással kapcsolatos teendőkre hívta fel a tagállami vezetők figyelmét. Szóba kerültek olyan gyakorlati intézkedések is, mint például a karantén időtartamának harmonizálása a különböző országokban. Michel elmondta, hogy a tagállamok együttműködésének köszönhetően az oltások országok közötti elosztása igazságosan fog megtörténni, ehhez azonban óriási logisztikai munkát kell elvégezni. Azt is leszögezte, hogy az oltáshoz elsőként hozzájutó csoportok minden tagállamban ugyanazon körből kerülnek majd ki. Ide sorolta többek között az egészségügyi dolgozókat, időseket, a betegeket is.

Az informális csúcstalálkozón elhangzott az is, hogy a lakosságnak joga van az átláthatósághoz, ezért biztosítani kell a megfelelő információáramlást, egyúttal harcolni kell az álhírek és a dezinformáció ellen.

Charles Michel felhívta a figyelmet, hogy mindeközben nagyon rövid időn belül dönteni kell a gazdasági kérdésekről is, vagyis a 750 milliárd eurós újjáépítési alapról és a több mint ezer milliárd eurós következő hét éves költségvetésről. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások azonban a tagállamok és az Európai Parlament között lelassultak. Ennek részben a költségvetés szerkezete, részben pedig a jogállamisági feltételrendszer az oka.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, nagyon komoly a helyzet, a számok minden területen növekednek.

Von der Leyen öt üzenet fogalmazott meg a tagállami vezetőknek:

  • meg kell osztani a legfrissebb adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központtal,
  • a legjobb gyakorlatokról is folyamatos párbeszédet kell folytatni, ezzel kapcsolatban egy külön platformot fog üzemeltetni az Európai Bizottság,
    tömeges tesztelésre van szükség,
  • a nyomon követést fokozni kell az okostelefonok alkalmazásai révén, a cél, hogy minden tagállami applikációt összekössenek.
    az oltásokhoz azonos időben és azonos körülmények között fognak a tagállamok hozzájutni.

Charles Michel és Ursula von der Leyen is hangsúlyozta az egyének felelősségét a járvány elleni védekezésben. Kiderült még az is, hogy az EU már három gyógyszergyártóval megállapodott a vakcinák leszállítására, további hárommal közel van a szerződés aláírása, és egy hetedik céggel is tárgyalások folynak.

Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU 220 millió eurót mozgósít a betegek tagállamok közötti szállításának elősegítésére. Ezzel azt szeretnék megelőzni, hogy a legnehezebb helyzetben lévő egészségügyi rendszerek összeomoljanak.