MENÜ
2026. augusztus 10.
Lörinc

Emelkedett a Duna, újraindulhat egy paksi turbina

economx.hu / Tüske Erika

A Duna vízszintje 19 centivel volt az egy héttel ezelőtti mélypont felett

A Duna vízszintje Budapesten az augusztus eleji mélyponthoz képest 31, Pakson 19 centiméterrel emelkedett, Magyar Péter szerint pedig elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata, és estétől a második blokk 3-as turbinája is termel.

 

Augusztus 10-én, hétfőn 8 órakor a Duna vízszintje 40 centiméter volt Budapesten, Paksnál pedig mínusz 121 centimétert mértek.

Ezzel a folyó Budapesten 31, Pakson 19 centiméterrel áll magasabban az augusztus eleji mélyponthoz képest.

Augusztus 2-án a budapesti Vigadó téri vízmércén 9 centiméteres vízállást regisztráltak, Paksnál pedig augusztus 4-én volt a mélypont, amikor mínusz 140 centimétert mértek.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken azt közölte, hogy megérkezett a rég várt eső a Duna vízgyűjtőjére, a folyó magyarországi szakaszán azonban továbbra is csak pár centiméteres vízszintváltozások jellemzőek.

Magyar Péter miniszterelnök már pénteken optimista volt, a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a mostani vízállásjelzések alapján „halvány esély van arra”, hogy hétfőn újraindulhat még egy turbina a paksi atomerőműben. Ha ez így történne, a termelés a mostani 240-ről 500 MW-ra emelkedne.

Hétfőn reggel pedig a kormányfő bejelentette: a Duna vízszintje ma reggel 19 centivel volt az egy héttel ezelőtti mélypont felett. Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata. Estétől a második blokk 3-as turbinája is termelni fog.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban visszatér a kánikula, majd szerdától enyhül a hőség, de csapadék sem itthon, sem a folyók vízgyűjtőjén nem várható. Az ATV Balázs Ferenc meteorológiai elemzőre hivatkozva azt írta, hogy érdemi változás a hét vége felé jöhet: augusztus 15-én és 16-án egy csapadékzóna Dél-Németországot és az Alpok északi oldalát is elérheti.

Sajnos rengeteg hulladék van a Duna medrében, igyekszünk a vízszintemelkedés előtt a lehető legtöbbet eltávolítani – ezt a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság közölte Facebook-oldalán.

Hajózhatatlanná válhat Németországban a Rajna, és Horvátországban is rendkívül alacsony a folyók vízállása: a Dráva és a Duna történelmi mélypont közelében van, az Orljava vízállása pedig mindössze három centiméter, és a következő napokban akár teljesen ki is száradhat.