MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Drónvédelmi kötelezettség, harminc évig titkosítva

Drónvédelmi kötelezettség, harminc évig titkosítva

telex.hu / Klág Dávid

Drónelhárító rendszerek telepítésére kötelezhetnek magyar cégeket.

Szerdától a honvédelmi miniszternek jogában áll drónelhárítási rendszer telepítésére és működtetésére kötelezni minisztériumokat, központi állami szerveket és bármilyen magyarországi céget – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

A drónelhárításra, vagyis a közlöny szövege szerint „a pilóta nélküli légijármű-védelem” intézményére a szomszédos fegyveres konfliktus, azaz az orosz-ukrán háború miatt van szükség.

A rendelet szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdától kijelölhet olyan minisztériumokat, központi állami szerveket, a Magyar Nemzeti Bankot vagy akár magánkézben lévő cégeket, ahol ilyen drónelhárító rendszereket kell „beszerezni, telepíteni, karbantartani és folyamatosan üzemeltetni.”

A közlöny szerint az egész eljárást az első adat keletkezésétől kezdve 30 évig titkosítják.

Beleértve azt is, hogy melyik céget kötelezték ilyen rendszer telepítésére, hol vannak egyáltalán ilyen rendszerek az országban, illetve hogy milyen döntések vezettek a telepítéshez. A költségeket a védelemre kötelezett köteles megtéríteni.

A honvédelmi miniszter bevonhatja a terv előkészítésébe a Nemzetbiztonsági szakszolgálatot, a rendvédelmi szerveket, a Honvédséget, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot, és az Országgyűlési Őrséget. Szintén meghatározhatja a védelmi szintet, felügyeli a kiépített rendszert, és bírságot is kiszabhat, ha valami nem szabályszerű.