MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Dragomán egypercese

Dragomán egypercese

konyvesmagazin.hu • fotó: 24.hu

Dragomán György egy igazi dragománi egypercesben reagált az SZFE körüli eseményekre.

Az abszurd műfaj tökéletesen ragadja meg és adja vissza mindazt, ami az elmúlt hetekben az egyetem ügyében zajlott. Korábban Schein Gábor írt verset az SZFE-s diákok és tanárok tiszteletére.

Az SZFE élére az új kuratórium pár hete egy nyugalmazott ezredest nevezett ki, a diákok és a tanárok azonban a kuratórium felállítását törvénytelennek tartják, és azóta is tüntetéssel és épületfoglalással tiltakoznak az egyetemi autonómia csorbítása ellen. Az ügyben lényegében patthelyzet alakult ki. Dragomán György az örkényi műfajt feltámasztva a hétvégén egy egypercesben írta meg és adta vissza a Színművészeti Egyetem körüli abszurd helyzetet:

"Az Elnöki Tanács honvédelmi ügyekért felelős különmegbízottja Dr. Segehsdy Aladár József Attila-díjas költőt és klasszika filológust nevezte ki a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokának, és bízta meg a dandár a modern hadászat dinamikusan változó követelményeinek megfelelő átszervezésével.

A szakmai kompetenciáját vitató kérdésekre Dr. Segehsdy válaszul elmondta, hogy igaz ugyan, hogy jómaga nem volt katona, viszont polgári szolgálatát Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Városi és Megyei Könyvtár honvédelmi gyűjteményének katalogizálásával töltötte, ugyan nem ért különösebben a hadászathoz, és nem is nagyon érdekli, viszont többször szervezett igen sikeres nemzetközi költészeti konferenciákat, ráadásul harmadéves korában a Szigeti veszedelem metafora-hálóját elemző OTDK dolgozatáért kiemelt dicséretben részesült, és amúgy is, általános jóindulattal közelít a hivatásos állományhoz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy azonnali hatállyal kötelezővé teszi a verstanórákat, és a szabad ritmusgyakorlatokat, valamint azt is, hogy ezután szonett formában írják a napiparancsot."