MENÜ
2024. június 15.
Jolán, Vid
Disznófülgomba lett a 2023-as év nyertese

Disznófülgomba lett a 2023-as év nyertese

nosalty.hu

Idén is megválasztották az év gombáját, mely ezúttal egy igazi kuriózumnak számító faj lett.

2023-ban a disznófülgomba lesz az Év Gombája, jelentette be az internetes szavazás eredményét az Országos Gombakiállításon Albert László, a Magyar Mikológiai Társaság elnöke.

Mint minden évben, úgy idén is 3 fajt jelöltek a címre, melyek mindegyike a savanyú talajú erdők gombája. Így került a versenyzők közé a mérgező citromgalóca, amelynek érdekessége, hogy a benne található méreganyag megegyezik a varangyokéval, a ritka és különleges formájú disznófülgomba, amely igazi kuriózumnak számít erdeinkben, ahogy a harmadik jelölt, a vörösbarna vargánya is meglehetősen ritka faj otthon.

A győztes disznófülgomba 4-10 cm széles, 2-6 cm magas, tölcsér alakú, bunkós, felül lecsapott, öregen kissé benyomott, pereme szabálytalanul hullámos. Felszíne sima, ibolyás színű, később sárgásokkerre kifakuló. A termőtest lefelé elvékonyodó, a tövénél fehéren nemezes.

Ennek a gombafajnak leginkább a meszes alapkőzetekről, bükk, jegenyefenyő és luc alól jelzik előfordulását, de hazánkban erősen savanyú talajú bükkösökből ismerjük adatait. A disznófülgomba egyébként ehető gombafaj, mely nyáron terem.